Na igen. Így dolgozik egy profi. Először türelmesen meghallgatta mi a panaszom, aztán felkéredzkedett a padlásra, ahová elsőként befut a kábel. Rámért és közölte, hogy már a bejövő jelszintet is kevesli, ezért először az utcán próbálkozik tenni valamit.
Előttem lévő oszlopon szintén gyenge volt a jel. Az azt megelőzőn is. Közölte, hogy visszamegy egészen az optikai központig, ahonnan már csak a koax jön
és megnézi ott mi a helyzet. Megnézte. Tudott még adni neki pár decibel jelet. Aztán miután megbeszéltünk minden lényeges infót a gagyi csatiktól a kínai 3-as elosztó problémájáig, újra megmérte a jelet közvetlenül a set top box-ba való csatlakozás előtt. 55dB. Szerinte az már egész tűrhető. Így lelépett, mert még Tótkomlósra is volt egy hívása, de jelezte, ha továbbra is lesz gond a képpel akkor jelezzem telón. Visszajön és lecserél mindent a csatiktól az elosztóig, ha kell a teljes kábelt is újrahúzza majd ingyen és bérmentve..
Nem volt rá szükség. Kompressziós csatija amúgy sem volt, mondtam, hogy azt majd szerzek az önzárósból. Szerintem a 3-as minőségibb elosztó megvétele sem fog földhöz vágni majd, de egyelőre nem bolygatok semmit: a kép mind digitálisan, mind analógban hibátlan és kockázódásmentes, a net meg eddig is jó volt...