Meg lehet fordítani is ezt az egészet. Vajon Hrúz Mária meghozna ilyen áldozatot fia elõkerüléséért? Vagy ha már kegyeleti szempontokat nézünk: ha meg is lenne zavarva a nyugalmuk, de ennek eredményeképpen talán együtt nyugodhatna a Petõfi család, nagy költõnk visszatérhetne hazai földbe. Nem lenne-e bûn, adminisztratív okokra hivatkozva elutasítani az egyik legnagyobb költõnket? A legtöbb országban bizony nem is lett volna kérdés, hogy az exhumálás mellett döntenek.
Természetesen úgy vélem, hogy a procedúra felvállalásának akkor van értelme, ha racionális érvek szólnak mellette. Jelen esetben is vannak ilyenek, mert, lehet, hogy mostanra már kissé szenilis Kiszely professzor, azért annak idején egy egész sor ritka, Petõfire utaló jegyet talált a csontvázon. Persze lehet egy rápillantás után nõnek bélyegezni a csontvázat, de számomra nem életszerû, hogy egy professzor egy nyilvánvalóan más nemû ember maradványaival térjen haza több ezer kilométer távolságból.
Ellenben tudjuk jól, hogy a tudományos élet sem mentes a gáncsosokodástól, az átpolitizáltságtól, a szakmai féltékenységtõl. Én megvetem az ilyesmit. Annak a híve vagyok, hogy a tények döntsenek, ha már az Akadémia lakonikus reakciójával inkább a lejáratás, mint a szakmai érvek felé mozdult el. A vizsgálat azt eredményezné, hogy visszatérhetne ebbe a vitába a szakmaiság az ideológia helyett, és rövid úton kiderülhetne kinek volt igaza, esetleg valaki rosszindulatú volt-e tudománypolitikai okokból. Én vagyok annyira idealista, hogy igazság kiderülése, és megérdemelt jutalmak (szakmai megdicsõülés avgy bukás) elnyerése fontos legyen a számomra.
Megjegyzem, verseket valóban találtak, ez tény, csak a genetika segítsége nélkül nem tartoznak hivatalosan Petõfihez. Úgy hírlik, ki is adtak 49 verset az õ neve alatt Oroszországban. Orosz tudás és a cirill betûk ismerete híján ennek alaposabban nem tudok utánajárni, így inkább nem jelenteném ki tényként.