Az ingázás sem rossz ötlet. Én arra gondoltam, hogy a szavad - na, jó - lecsúszáskor keletkezõ energiát visszatáplálom a rendszerbe, és a pálya végén azzal emelem fel a szerelvényt.
A molnibalage által említett színtkülönbség nem vészes, mert, ha 1%-kos lejtéssel számolunk, akkor 100 km-en 1 km-es szintkülönbség kell, de fel lehet osztani a pályát szakaszokra.
Igazából itt a helyzeti energiát használod fel, amelyet ugye a gravitáció kölcsönöz, és megfelelõ domborzati viszonyok esetén mûködõképes lehet a rendszer. Persze, A és B nem feltétlen kell párhuzamosak legyenek, hanem a domborzathoz igazodna a pálya. Lényegében egy-egy hegyre van szükség a pálya végén, és ilyen azért minden 2-300 kilométerenként van.
Informatika és tudomány
