Most néztem a CNN-en a volt (amerikai) iraki nagykövetet, aki ott volt a hajók egyikén, látta az esetet és mélyen elítéli az izraeli akciót. Nevetségesnek találta a zsidó vádakat, miszerint a hajón lévõk támadtak volna elõször. A hajón lévõ civilek, akik közül sokan családosan voltak ott, nem támadtak, hanem védekeztek. Úgy fogalmazott, hogy "egy nemzetközi vizeken hajózó, háború és blokád sújtotta területre tartó hajóról volt szó, amely segélyeket hordozott és rengeteg civil volt a fedélzeten, sokan családostul. A hajót kommandósok támadták meg, és katonailag akarták elfoglalni. Rá akarták kényszeríteni a hajót és utasait, hogy oda menjenek, ahová nem akartak. Gyakorlatilag elrabolták a hajót, kalózok voltak. Természetes, hogy az utasok védekezni próbáltak a megszállók ellen. Azon meg se lepõdtem, hogy a zsidók a hajó utasait fegyveres terroristáknak nevezte, számtalan európai állampolgárral és közéleti személyiséggel együtt." Vagy valahogy így fogalmazott. Természetesen nem pontosan ezt mondta, de nagyon kritikusan fogalmazott Izraellel szemben. És itt azért nem akárkirõl van szó. Ráadásul ott is volt, még ha nem a szóban forgó hajó fedélzetén is, de elmondása szerint látta, mi történt.
Személy szerint sem tartom azt hihetetlen nagy leleplezésnek, hogy primitív parittyákat meg kis bicskákat, konyhakéseket, franciakulcsokat meg egyéb dolgokat találtak a hajón. Azt is vegyük figyelembe, hogy mûszaki részleg is volt a hajón, na meg konyha is.
Egy korábbi videóból az is kiderült, hogy akkora volt a tömegnyomor, hogy sokak a kint a fedélzeten aludtak hálózsákokon, szóval nem sok lehetõség volt a menekülésre.