Én megértem amit mondasz, és el is fogadom, hogy vannak dolgok melyek nagyon fontosak a zsidóknak. Ilyenek majdnem minden népnek vannak és soha nem jó, ha az ilyen dolgokat elveszik tõlük.
Csakhogy ebben az esetben nem elvételrõl van szó hanem részleges visszaadásról, de nekik ez nem elég.
Nézzük miért:
67 elõtt nem volt semmijük, inden országban idegenek voltak, sok helyen utálták õket mint a sz*rt. Jó ideig például Angliából is ki voltak tiltva.
Ezért, na meg azért mert terror cselekményeket hajtottak végre zsidó terror csoportok 67-ben az ensz úgy határozott, hogy akkor vissza kapják régi otthonuk egy részét, mint egy ajándék ként. Ennek az ajándéknak része volt jeruzsálem egy része is, amit õk akkor ott el is fogadtak, legalábbis kifelé ezt mutatták.
Mára azonban kiderült, hogy nekik nem ez volt a tervük, hanem az egész kell nekik.
Van akiknek semmi sem elég, inkább élnek háborúban minthogy betartsanak egy ensz határozatot. (ami egyébként egy baromság, hogy lehet egy várost felosztani, nem értem mit gondolt az ensz, létrehoztak egy újabb berlini falat).
Jelenleg ultranacionalista szélsõséges magyar csoportok azzal is megelégednének (jobbik), ha a székelyek autonomiát kapnának amire egyébként az uniós jog szerint teljes joguk lenne. Ezek az ultranacionalista szélsõségesek még sem robbantgatnak mint a szidók izrael megteremtéséért, hanem egyszerûen csak felszólalnak az ügy érdekében itt ott, pl az európai parlamentben.
(azt továbbra sem értem, hogy egy ensz határozatokat figyelmen kívül hagyó ország, hogy társulhatott az EU-val illetve az ensz miért nem vezet be szankciókat ellenük?)