Nem véletlenül vagyok elõzékeny az utcán, próbálok segíteni az embereknek, mégha totál idegen is. És miért? Hátha jó hatással vagyok rá, hátha egy picit õ is segít majd valakinek.
Ma mikor a postán iszonyatos sor volt, és mindenkiben olyan feszültség tombolt, hogy érezni lehetett a szagát a levegõben, akkor ki is robbant egy vita tolakodás miatt. Szem-, és fültanúja voltam, hogy a középkorú nõ és faszi összeszólalkozik elõttem. Mivel egy rakás számlám/csekkem volt, és még ÁFÁ-s számlát is kértem, a mögöttem álló lányt megkérdeztem, hogy siet-e, mivel látom, hogy csak két csekk van a kezében. És ha akarja, szívesen beengedem magam elé. Akkor nem kell plusz 5 percet várnia. Nagyon hálás volt. Tudom, nem nagy dolog, de a pasi arca miatt már megérte. Egybõl látszott, hogy elszégyellte magát, és elpárolgott a dühe. :)
Ilyen apró dolgokra gondoltam, mikor korábban írtam, hogy nem megfelelõ a nevelés/oktatás/nincs elég önbizalmunk ezért csomó dologtól elõre félünk, sumákolunk, stb. Amíg felnõ az ember már egy rakás pofont kap az élettõl. De igazán csak felnõttként tapasztaljuk meg, milyen is az, ha megrázzák a pofonfát. A többség megpróbál kicsit ártani a másiknak. Ezen próbálok változtatni, hátha mások is így fogják gondolni. Persze csepp vagyok a tengerben, de akkor is megéri...