Ja, ha a pontjai száma ugyanaz, akkor teljesen oké :) Csak hát a valóságban általában épp ez nõ exponenciálisan...
Egyébként az említett probléma nemcsak az oktatás általános színvonalán múlik, hanem a tudás is egyre inkább szétaprózódik. Nehéz egyszerre két dologhoz jól érteni, a multidiszciplináris területeken ritka az érdekes publikáció. Sajnos ma már egy kutató sokszor közel 30 éves, amikor végre szakembernek mondhatja magát egy területen, és ez az idõ csak egyre nõ.
"az algoritmus tul jo ahhoz, hogy elso latasra hiheto legyen mondjuk annak a kutatoi retegnek akik ezekben a dolgokban otthonosan mozognak. Mert ugye rogton ugy kezdodik az egesz, hogy ez az algoritmus ugy mukodik, hogy amit eddig tanultunk optimalizalasrol az majdhogynem szar."
Hát a "túl jó" dologról továbbra sem vagyok meggyõzõdve, de már nem akarok róla beszélni :) Egyébként ezt könnyû lenne elkerülni, ha megtanulná a kutatók nyelvét, ami fõleg az irodalom ismeretét jelentené. Például egy ilyen beszélgetésnél két mondatból meg tudná értetni, miben más az õ eljárása, ha más, ismert eljárásokhoz hasonlítja. Amikor én tudományos témáról beszélgetek mondjuk egy konferencián, pl. csak annyit mondok, hogy "a modell integrációja úgy megy, mint a Dynában", akkor azonnal tudják, mirõl van szó. A saját eljárása lényegét és fontosságát is jobban megértené. Nem olyan nagy dologról van szó, csak rendeljen meg pár modern könyvet az optimalizációról és olvassa végig. Mert ez így elõször olyan "zseniális magyar feltalálós" esetnek tûnt, ahol hazánkfia felfedez valamit és megpróbálja nagyszerûnek eladni úgy, hogy sose egy kapcsolt tudományos eredménytõl nem hallott, nyelvet nem beszél, életében ki sem tette a lábát az országból. Aztán amikor az orra alá dörgölik, hogy a világ már rég messze elment mellette, akkor megsértõdik és Trianont emleget. Kicsit nemzeti karakter, kicsit kádári örökség nálunk ez a sértõdéses, bezárkózó, individualista hozzáállás, pedig a nyugati világ tudományos élete elképesztõ nyitott, intenzív kommunikációban áll egymással, ahol egy kutató ritkán marad évekig ugyanabban az országban, nemhogy intézetben. Alaposan ismerni kell, mit csináltak mások, mert különben kiröhögnek, a tudomány közös vállalkozás, az elefántcsonttornyok ideje lejárt.
Szerencsére az ürge hup-os hozzászólásaiból nekem inkább az jön le, hogy nem ez az eset: inkább mûkedvelõ, aki persze lelkesedik azért, amit csinált, de nem gondolja, hogy övé a világ, csak az még nem tud róla. Inkább bütykölni szereti, mint gondolkodni róla, pedig az sem árt néha...