Nos, ez pont aktuális nálam is. 15 hónapot voltunk együtt a lánnyal (20 éves), ebbõl a 12. után szakítottam vele egy hétre, mert úgy éreztem nem szeretem. Közben rájöttem hogy mégis, és újra együtt voltunk még 3 hónapot. Egy idõ után éreztem hogy nincs minden rendben, amúgy rendes lány, tényleg. Nos, 2 hete vasárnap azt mondta hogy szeret, és minden tökéletes volt valamiért. Aznap kapta meg a laptopját, így újra tudott msnezni. Melóhelyén a kolléganõje fia (18 éves...) egybõl rákattant. egy héttel ezelõtt pénteken megegyeztünk egy szünetben, mert hogy õ már nem szerelmes... semmi foyltatást nem zárt ki, és a jelek is ezt mutatták, hogy van esélyem. Szombaton együtt voltunk, de elõtte elment titokban kávézni a gyerekkel, állítólag azért, hogy ne aggódjak (de nem akar tõle semmit, szemebe mondta). 4 napig nem ettem, cigin és kávén éltem. Csütörtök este bejelentette, hogy vége. (hála égnek felkészültem rá) Azért rosszul esett, de mondtam magamnak meglátjuk még mi lesz. Pénteken (tegnap) találkoztunk volna, és lemondta, mert a fõnöknek bulija lesz szülinapi, és fáradt lesz. Mondom jó, majd szombaton. Ma délelõtt nézem iwiwet, ránézek a kis gyökér srácra, kapcsoaltban, és a képen smárolnak.
Mi a tanulság? Semmi értelme a szünetnek, mivel úgyis ez a vége. Másodsorban, meg készítsd fel magad a legrosszabbra, és akkor ha rossz ér, akkor nem csap annyira a földhöz. Mert nem fogsz mást érezni, csak haragot, hogy hazudtak neked, vagy hitegettek, vagy mert nem mert eléd állni.
Nem hittem hoyg ennyire könynen túllépek rajta, pedig tényéleg szerettem. És most? Most az eddig figyelmen kívül hagyott nõi érdeklõdést figyelembe kell venni, és pikk pakk talál az ember újat magának. Valószínû jobbat. Vagy nincs igazam? :D