Sajnos, szinte semmit nem tudok a témáról. Az USA 1945-ben két atombombát vetett be két civil célpont, Hirosima és Nagaszaki ellen. Jobban utána kellene néznem, jelenleg úgy tudom, hogy az elsõ atombomba bevetése után, de még a második atombomba ledobása elõtt a Szovjetunió -- a szövetséges hatalmaknak tett kötelezettségvállalása részeként -- hadat üzent Japánnak és megsemmisítette a Mandzsúriában tartózkodó Kwantung hadsereget. Nem tudom, a teljesen egyedül maradt, szárazföldön és tengeren is vereségeket elszenvedett, az USÁ-val és a SZU-val egyaránt hadban álló Japán hadvezetése mennyire volt kész a békére, mennyire volt egyáltalán egységes a hadvezetésük e kérdésben. A Wikipédia Surrender of Japan cikke szerint a japán hadvezetés nem volt teljesen egységes, és valamiféle megegyezésre törekedett -- az persze változott a háború során, hogy milyen megegyezést is képzeltek el, és milyen gyõzelmekkel akarták kicsikarni. A vége felé, úgy tûnik, csak kisebb feltételeik voltak, nem is tudom, mért ne lett volna elfogadható: elsõsprban a japán császár hatalmának legalább névleges megtartásához ragaszkodtak szinte végig, a hadvezetés egy része még néhány más feltételhez is (ne szállják meg Japánt, Japán maga ítélkezzék a háborús bûnösök felett stb.)
A történelmi tapasztalatokon túl és a Hiroshima-vitától függetlenül, más miatt is nagyon is elképzelhetõnek tartom, hogy akár stabil államokban is kicsússzanak a dolgok a kontrol a ráció kontrolja alól, ehhez szerintem elég, ha egy szokatlan, nem rutinszerû, esetleg válságos helyzetben bizonyos csapdaszerû mechanizmusok érvényre jutnak. Az alábbiakra gondolok: a szociálpszichológia könyvekben leírt klasszikus elhárító mechanizmusok (elfojtás, racionalizálás, projekció, tagadás stb.), és kongnitív disszonancia redukció stratégiák, és a játékelméleti, közgazdasági, ökölógiai munkákban könyvekben elemezett ,,társadalmi csapdák'' (például közlegelõk cspdája, futok a pénzem után/eladok egy dollárt, fogolydilemma).
Akár csak egy jóval szelídebb eset: mint egy korábbi SG cikkben írták, az ûrsikló fejlesztésének leállítása is milyen fájadalmas beismerés, pedig itt csak egy kisebb jelentõségû tévedés beismerésérõl van szó (mármint egy háborús helyzethez képest kisebb jelentõségû).
Az atombomba éles bevezetésétõl eltekintve: Szent-Györgyi Albert Az õrült majom könyvében elemzi, hgy maga a hidegháború, a fegyverkezési verseny mit is jelentett a tudomány szempontjából. Olyan alapvetõ kutatások támogatásait szorították meg az USA-ban, mint a rákkutatás, miközben a két versengõ nagyhatalom hadvezetése szinte mintha egymás szövetégese lett volna, éppen egymásra hivatkozva tudtak hatalmas támogatásokat kicsikarni a saját adófizetõiktõl. Úgy tudom, meg is fogalmazódott annak ötlete, hogy gazdaságilag kimerítsék a Szovjetuniót egy fegyverkezési verseny révén. Azonban szerintem a kommunizmus meglehetõsen heterogén rendszer lehetett abból a szempontból, hogy igen különbözû motivációjú emberek alkothatták a Szovjetunió vezetését, tehát talán lett volna tere más megoldásnak is. A fegyverkezési verseny nagyon sokba került olyan értelemben, hogy nélküle talán már rég felfedezték volna számos rákfajta célzott kezelését: egy egészséges gazdaságú USA és egy tudományos téren bizonyítani akaró, többé-kevésbé mûködõ gazdaságú Szovjetunió sokkal jobb lett volna az emberiség fejlõdése szempontjából. A két nagyhatalom technikai-tudományos versenye nem is lett volna rossz dolog, kár volt ezt fegyverkezési verseny irányába elvinni.