Hét táltos találkozott a nyirkai Hany-ban. Két asszonyember, meg öt férfiember. Jó ha ennyien vannak a "Nagy híváshoz". Mert nagy szellemet szándékoztak idézni, a nemzetre zúdult bajhalmaz miatt. Tudni akarták, meddig tart ez a nyomorúság, meg miképpen alakul a jövendõ. "Nagy hívás" akkor köll, ha az Ég nem nyilatkozik magától.
A táltos asszonyok egyike "utaztatható" volt. Fölmentek tehát a Rókadombra, az elhagyott csordakúthoz, az égés szélére. Áldoztak vízzel UKKÓ-nak, tûzzel GÖNÜZ Istenapánknak. A "látó-halló" táltos asszony nekivetkõzött. A többiek bedörzsölték maszlagbimbóval, hogy ne ostromolják a szúnyogok. Mert nyár volt és alkonyodott. Nyakába kék ékkövet akasztottak. Az áldozó tûz parazsára zöld borókagallyakat raktak. A táltos asszony füstöt lélegzett, a többiek meg rejtõztetõt dunnyogtak. Dobolni, furuglázni nem mertek, a határõrség miatt.
A táltos asszony révületbe esvén átadta fejében lakó szelleme helyét az idézett szellemnek, hogy az az õ nyelvével szólhasson. Lapkumánja táltos szellemét idézték, mert az idevalósi volt, a mi fajtánk. A táltos asszony elõször fölszökött, de a többiek körbe vették õt, nehogy baj érje. Elõször csak hebegett, aztán szóval szólta a régi nagy táltos üzenetét:
Még öt-hét!
A medvebocsot lépre csalják
és elverik rajta a port.
Még nyolc-kilenc!
A Duna két partján
vérben úszik a hulló lomb,
és ösvények tapostatnak
a hanyatló nap palástján.
Nevet kiáltanak.
A nevén szólított Öreg tétovázik,
de vállalja sorsát.
Ifjak ragadnak fegyvert,
nõk és férfiak egyaránt.
Közel a gyõzelem.
Ekkor megelevenednek az árnyékok.
Az igazi harcosnak kedvét szegik.
Az ügyet Nyugattól-keletig elárulják.
Szerencsés, ki idõben kereket oldhat.
Nagy az érvágás.
A Négy Folyó Városának Igaz emberét
kiejtik az ablakon.
A gyõzõk eltanácsolják a kopasz zsarnokot,
És a Vasmacskák Városának fattyát
teszik meg helytartónak.
Õ megöleti a Tétovázó Öreget.
Az ifjúságon bosszút áll.
Sokáig uralkodik és megrontja a nemzetet.
Jutalmazzák az elvtelenséget,
mindent pénzben mérnek.
A lakás, a ház csak lakhely, nem otthon.
A gyerek nyûg.
Még húsz-huszonegy!
A kétfarkú oroszlán elbõdül,
de ugrani nem mer.
A mieink is átkelnek a Dunán, õsi földre.
A víg mosoly torz vigyorra változik.
Itthon a földmûvest már megtörték.
Még nevén a föld,
de cseléd sajátjában.
Lazul a lánc, rozsdásodik a bilincs.
Még negyven és néhány!
A Nagykövet cselt vet, összeesküvést szõ.
Korábbi ellenfelek összefognak.
Rést vágnak a kerítésen.
Meglazítják a medvebocs láncát,
a kétfarkú oroszlán ketrecének rácsát is.
Nem hálásak.
A vörös tüzet okádó sárkány ebbe belebetegszik.
Harsona jelzi a szabadság kezdetét.
A szürke marhát napos legelõre engedik.
A csorda megszédül a szabadságtól.
A barmok egymást öklelik.
A nép elkergeti a kapuk nyitogatóit.
A jóindulatú beteg kerül élre.
Mások intézkednek.
A földmûvestõl elveszik örökét,
és dobra verik.
A senkiháziak vérszemet kapnak.
Bitangok tékozolják a fényt.
Gyülekeznek a dögmadarak.
A Nagy tengert átröpüli
a Napból szálló, galambnak álcázott karvaly.
Megérkezik a Kánya is - osztozkodni.
Megint terelgetik a népet.
Hiteket erõltetnek.
Szaporodnak a pénzért fönnhangon imádkozók.
BOLDOGASSZONYUNK-at elfelejtik,
buta lúddá tekerítik.
Jaj pedig, ha Istenünk Asszony-fele
elfordul tõlünk, vagy mink õtõle!
A Régi Nagy Csata Városában
EZEK papjai dûlõre jutnak,
és új lovat nyargalnak.
Összeesküsznek Isten Képmása ellen
a Könyörtelenség Hatalmasaival.
A galambnak álcázott karvaly és a kánya,
Égigérõ fára segítik a Kiskanászt.
Szívében király, álmaiban császár.
Szépen szól, rondán cselekszik.
Zsákja feneketlen.
Letaszítják - újra mászik!
A döglött sárkány kutyái új gazdát találnak!
Még ötvenöt-hatvan!
A íjfeszítõ sarja lukas hajóra száll.
Az õ ingével-gatyájával tömik a rést.
Messze jutottak a parttól,
már nem tud kiszállni.
A döglött sárkány kutyáit
a Koronázatlan Cár veszi pórázra.
A Szûkszavú Tárnokmestert tuszkolják élre.
Saját táborából ütnek pártot ellene,
mert a Koronázatlan Cár úgy akarja.
Paprikajancsiból csinál vezért.
A nemzet tûri - nem látja meg rajta
a rángató madzagokat.
A csellel hatalomra segített Paprikajancsi
pofátlanul önkényeskedik, buzerálja a népet.
Nyegle és buta.
A Kiskanász malmára hajtja a vizet.
Jobb ellenfél nincs. A nép tûri õket.
Nemes lovag-õsök fehér liliomán
tipródik a nemzet.
A csõsz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos.
A különb nem viszi sokra, mert irigylik.
Ki-ki rántja lefelé a másikat - az országot együtt.
Lenézett népek mögött kullog a magyar!
A nemzet talpa alatt röpülõ szõnyeggé válik a föld!
Még hatvan-hetven!
A rátarti úr napszámért kunyerál.
Már mindent elkótyavetyéltek.
Csak alantas szolgálatok maradnak,
égbekiáltó árulások.
Lesznek, kik alattomos ellenséggel
fújnak egy követ.
Bevezetik a hét tevét,
hogy az innen köpködhessen lángot -
a bikát nyergelõ asszonyra.
Ebbõl belviszály is támad, meg külsõ viszály is.
A Kost Áldozó
két fia tovább marakodik.
A tevék magyar hajcsárai
Manó bõrét húzzák Krisztus képére,
hogy megtévesszék a népet,
és aranyra válthassák a félhold csillogását.
Õk a Kost Áldozó, tevét nyergelõ
fiát segítik,
más magyarok meg a másikat.
Kettészakad a nemzet,
lángra lobban az Ország.
A lángot vér oltja.
Magyar magyart gyilkol,
de a bika hátáról is ide lõnek
a hét teve miatt.
A nép fele elpusztul.
A szomszédok megmozdulnak,
de ugrásra kész a zenélõ sivatagok tigrise is.
A megszeppent maradék
UKKÓ-t híjja, a BOLDOGASSZONY-t.
A haragosok megbocsátanak egymásnak,
az irigy örül más szerencséjének,
a rátarti nem rázza a rongyot,
a közönyös siet segíteni.
Ekkor a Magyarok Istene õrül állítja
a zenélõ sivatagok tigrisét,
és böcsületes alkuval
visszakerül, ami visszajár.
Új kor veszi kezdetét, minden égtáj felé,
YOTENGRIT, az Õs Tengerek Istene nevében.
A Jószomszédság Törvénye gyõzedelmeskedik.
A táltosok közös gondolattal kérdezték: "Így van ez megírva - nem lehetne-e másképp?"
A Szellem erre azt felelte: "Minden jövendölés okumálás, a múltat meg jelent összekötõ vonás folytatásán, a jövõ felé. Megírva semmi nincsen, mert minden megváltoztatható - ha nem fordultok el Istenetektõl és megszívlelitek az õsök intelmeit."
A táltosok megköszönték Lapkumánja táltos szellemének a jövendölést meg útbaigazítást. Õ távozott, a táltos asszony szelleme pedig visszatért testébe. Inni kért. Sokat ivott, és mély álomba merült azon nyomban. A többiek betakarták és strázsáltak hajnal hasadtáig. Akkor lemosták róla a maszlagot. A férfi táltosok térdet, fejet hajtottak elõtte, asszony táltos-társa pedig fejére tette kezét és rámondta az igaz nõ-barátok áldását: