Próbáltam olyan cikkeket keresni, amely összefoglalóan, ugyanakkor kellõ részletességgel is ír a fejlábúak intelligenciájáról. Egyelõre ezeket találtam, a megbízhatóságukról nem tudok semmit.
Összefoglalva õket: sok a vitatott kérdés. Vannak megdöbbentõ igények, feltételezések (játék, alvás, megfigyeléses tanulás), és persze vannak kritikák is az eredmények értelmezésére vonatkozóan.
Az üvegbõl kivett élelemrõl a két cikk azt írja, hogy bizonyos esetekben sikerült, a részletekrõl azonban még szinte semmit sem találtam (az egyik cikk annyit említ a részletekrõl, hogy ,,sikerült, ha kémiai utalásokkal segítették az állatot a feladatban''). Ami a természetben megfigyelt viselkedést illeti, megemlítik a polipok felkapaszkodását halászhajókra, ahol tartályokban kutakodnak élelem után. Igaz, itt kémiai ingerek vezetik õket (haldokló vagy halott rákok).
Egészében úgy foglalták össze az eddig ismert dolgokat, hogy bár a puhatestûek agyának fiziológiája jól kutatott téma, viszont nagyon keveset tudunk arról, hogy az állatok viselkedével mindez milyen kapcsolatban áll).
A téma fontosságát nemcsak az adja, hogy a fejlábõak nagyon intelligensek-e vagy sem, hanem az, hogy idegrendszerük nagyrészt függetlenül fejlõdött a gerincesekétõl, maga az idegrendszer architektúrája is más, eloszotottabb, az idegsejtek kétharmada az agyon kívül helyezkedik el, a karok beidegzésének meglepõen nagy autonómiája van. Annál meglepõbb, hogy az eltérõ architektúra és a nagyrészt függetelen fejlõdés ellenére, megleõen sok igény és sejtés van arra, hogy a viselkedésben mégis hasonlóságokat mutat a fejlett gerinceseknél megfigyeltekkel: vannak igények, feltételezések az embereknél megfigyelt ,,jobbkezesség''-hez hasonló jelenségre. Sõt feltételezések vannak arra is, hogy egyes, a gerinceseknél ismert agyterületeknek megvannak a megfelelõi itt is.
Egészében véve, úgy tûnt számomra, maga az összevethetõségi lehetõség adja a dolog érdekességét: a megismerés kutatása úgy, hogy független fejlõdés eredményével vethetjük össze az ismertebb, jobban kutatott gerinces architektúrát és képességeket.
A kolosszális tintahalra, evolúciós lehetõségeire visszatérve: nem ismerjük társas életét sem (amit tudunk, az fõleg anatómiai részletekbõl vagy gyomortartalmi leletekbõl kikövetkeztetett dolog: párzás, természetes ellenségek). Ami a többi faj viselkedését illeti, a polipok magányos állatok (ez meg is nehezíti társas képességeik kutatását), egyes tintahal fajok esetében viszont vannak sejtések természetben megfigyelt kooperációra. Remélem a gigász tintahal életérõl többet fogunk tudni a jövõben (robotszondák?), remélem, társas állat bizonyul.
A most éppen boncolt ifjú tintahal-hölgy (,,a mi lányunk'', szó szerint így szerepel a múzeum weblapján) szemét, petefészkét már bemutatták, az agyáról viszont még nem írtak.