"Én dolgoztam a zepternél, igaz nem sokáig. Hiszem hogy a lámpa hatásos, mert tapasztaltam és tapasztalom mind a mai napig. DE!!! Az a viselkedési mód amit a zepteresek mutattak, számomra gyomorforgató volt. Én szerettem volna az embereken segíteni de nem ilyen módon. Nem is bírtam sokáig, kiléptem. Számomra ez nem elfogadható, hogy az emberekkel így viselkedjek. Egyszerûen már rosszul voltam magamtól. Az elején amikor elkezdõdött a tanfolyam, már sok volt a ködösítés. De úgy voltam vele hogy nem veszítek semmit hát belevágok. Elmondták hogy nem kell semmit befizetni még terméket sem kell vásárolni. Na jó mondom, egy pozítivum. Mert ha kellett volna venni vmit vagy befizetni X összeget leléptem volna rögtön. Na szóval szépen végigcsináltam a tanfolyamot kitöltöttem egy tesztet is. Állítólag csak azok nyertek volna felvételtelt akik tényleg elsajátították a tanfolyamon hallottakat. Megírtuk a tesztet át sem nézték de mindenki megfelelt. Na mondom ez egy komoly felmérés volt. Ezek tényleg hozzáértõ emberkéket akarnak. OK, még ezen is túltettem magam. Na most már jöhet a kemény munka szólt a tanfolyam vezetõje. El is kezdtük. Aztán szépen adagolták hogy ha sikeres üzletasszony akarsz lenni akkor be kell fektetni. Persz hogy nem kell megvenni a lámpát de ahhoz hogy el tudj adni neked is kell egy. Apropó azt még nem írtam a tanfolyam elején azt mondták hogy rendelkezésünkre bocsájtanak egy lámpát a bemutatókra amíg nem lesz sajátunk, de azért minél hamarabb vegyünk hiszen ez a sikerünk kulcsa. Meg ugye ez a drága jó zepter nem házal nem állít meg az úton embereket lépten nyomon. Nekünk nem is ez lesz a feladatunk. Mondták õk. De amikor kiküldtek minket a kórházakba hogy ugyan már szerezz címeket meg telefonszámokat hogy a bemutatóra szerezz embereket az már sok volt. Meg amikor a fõnök asszony megkérdezte tõlünk hogy miért degradáló az egyeseknek hogy XY bevásárlóközpontok elé kiálljunk és ott szerezzünk telefonszámokat? Tényleg nem kell megállítani az embereket. Na ez már sok volt. A kórházakban míg mások egy óra alatt 10-15 címet szereztek én addig kettõt. Hogy miért. Volt egy néni meg egy bácsi és olyan jól elbeszélgettem velük hogy elment az idõ. Kaptam is én a fejemre hogy csak ennyi címet gyûjtöttél????Mondom õket érdekli a lámpa mert már hallottak róla, csak meghallgattam a ploblémáikat és elment egy kicsit az idõ. Na erre megkaptam hogy nem lelkisegély szolgálat vagyunk!! Itt betelt a pohár.Rájöttem én erre nem vagyok képes. Üdv mindenkinek!!!!!"