A Bioptron jött, látott és gyõzött a Sportkórházban is. Ez a gyõzelem különösen azért jelentõs, mert sportsebészeti osztálya az országban egyedülálló, speciális beteganyaggal foglalkozik, ekként a páciensek speciális, más hasonló intézményektõl gyakorta eltérõ kezelést, gondozást igényelnek.
Az osztályon évente mintegy háromezer mûtétet végeznek, a szakrendelésen pedig huszonhét-huszonnyolcezer beteg fordul meg különbözõ - elsõsorban térddel. bokával, könyökkel, vállal összefüggõ - sportsérülésekkel. Mint azt dr. Berkes István fõorvos hangsúlyozza: úgy kell kezelni õket, hogy a legrövidebb idõ alatt, a lehetõ legtökéletesebben és a lehetõ legkisebb rizikóval gyógyuljanak meg. E cél érdekében megannyi szempontot kell figyelembe venni, és az elérhetõ legjobb módszereket alkalmazni. Ezek közé tartoznak az új, de hiteles és kipróbált eljárások, eszközök is.
Az újdonságok között volt a Bioptron lámpa, amelyet kipróbálásra kaptak. A tapasztalataik szerint a megelõzésben, a gyógyításban, valamint az esetleges komplikációk elkerülésében egyaránt jó hatást fejt ki. Természetesen - mondja dr. Berkes István - csodaszerek nincsenek, a Bioptron sem az. Ám a maga területén megfelelõ, ajánlható, alkalmazható eszköz. A betegek általában fogékonyak minden újra, ami a gyógyulásukat elõsegíti. Annak pedig minden beteg nagyon örül, ha szúrás-vágás és egyéb kellemetlen beavatkozás nélkül javulhat az állapota.
Dudásné Rabi Katalin gyógytornász, aki szinte naponta alkalmazta a Bioptront, megerõsíti az elhangzottakat.
Akadt olyan sportoló, aki az egyik hét végén megsérült, és a lámpával való kiegészítõ kezelés révén a következõ hét végén ismét játszhatott. Hasznosnak bizonyult a Bioptron az ambulancián is. Férfiakon és nõkön egyaránt végeztek kezeléseket. Azt tapasztalták, hogy a lámpa jótékony fénye mélyen hatol az emberi test szöveteibe. Az arthritises és arthrosisos betegek már a negyedik-ötödik kezelés után jelezték, hogy könnyebben járnak, mozognak, kisebb fájdalmat okoz számukra egy-egy mozdulat, mint korábban. A térdarthrosisos betegeknél elõször naponta, utóbb másnaponta alkalmazták a gyógyító fényt. Igen hatásosnak bizonyult a lámpa azoknál a labdarúgóknál, akik kisebb-nagyobb húzódásokat, zúzódásokat szenvedtek. Kiderült, hogy igen sikeresen alkalmazható a Bioptron a térdmûtétek utáni rahabilitációkban, amikor a gyógytorna, illetve terhelés következtében megduzzadt a térdízület. Bokakinéziót és disztorziót szenvedett sportolóknál a felszívató kezelést szintén kiegészítették fényterápiával, ami csökkentette a felgyógyulási idõt.
"A Bioptron-kezelés
1. A poláros fény hatásai
A Bioptron lámpa, amely a kis teljesítményû lézerhez hesonlóan eredményes volt a hámhiányok gyógyításában, alig egy évtizedes múltra tekinthet vissza. A napjainkban már világszabadalomként bevezetett Evolite (Bioptron) lámpa egy munkahipotézisbõl indult világhódító útjára. A feltételezés lényege: a kis teljesítményû lézerfény hatékony komponensét elõ lehet állítani egy annál sokkal egyszerûbb - ezért olcsóbb, így az átlagember számára is hozzáférhetõ - berendezéssel, a széles spektrális tartományban polarizált fényt kibocsátó lámpával.
A Magyarországon gyártott, polarizált fényt kibocsátó lámpa neve Evolite. Ebben a készülékben a polarizált fényt polárszûrõ segítségével állítjuk elõ. A szûrõ a 300 nm-tõl 800 nm-ig terjedõ hullámhossztartományban képes a fényt polarizálni. Ezt a berendezést a testfelületen található sebek, sérülések kezelésére lehet használni, mert ebben a tartományban a fény nem képes behatolni az emberi test szöveteibe. Az Evolite Svájcban továbbfejlesztett változata a Bioptron lámpa, amelyben a polarizált fény elõállítása a Brewster-tükörrel történik. A Bioptron lámpa 300 nm és 200 nm közötti hullámhosszon, tehát mind a látható, mind a közeli infravörös tartományban sugároz. A Bioptron fénye 11,5 cm mélyen hatol be az emberi test szöveteibe, ezért - az Evolite lámpával szemben - a Bioptron a mélyebben fekvõ elváltozások hatékony kezelésére is alkalmas. A kísérletek bebizonyították a polarizáltfény-terápia létjogosultságát.
Számos külföldi és hazai egészségügyi intézményben végzett vizsgálat igazolta, hogy a Bioptron lámpával kezelt sebek gyógyulása felgyorsult, valamint olyan hámhiányok is begyógyultak, amelyeket a hagyományos módszerekkel évek-évtizedek óta hiába kezeltek. Az in vitro kísérletek magyarázatul szolgáltak az in vivo tapasztalásra: a poláros fény hatására megnövekszik a sejtaktivitás. Ez részint a hámosodásért felelõs fibroblasztok fokozott termelõdésével, részint a sebek feltisztulását elõsegítõ celluláris és humorális védekezõ mechanizmusok fokozott mûködésével magyarázható. A teljesség igénye nélkül - inkább gondolatébresztõnek szánva - álljon itt néhány kórkép, melyeknél sokszorosan bizonyított a poláros fény jótékony hatása:
acne vulgaris, egy olyan kórkép, amely pokollá teszi a tinédzserek életét;
ulcus cruris, amelyben a modern orvostudomány vívmányai sorra csõdöt mondtak;
mûtéti heg, keloid, amelynek eltüntetésében a poláros fény szinte egyedülálló, ezeket halványítja, puhítja, "elsimítja";
terhességi csíkok halványabbá tétele, illetve egyes esetekben teljes eltüntetése;
pattanásos bõr után maradó hegek, kráterek eltüntetése, a bõr kisimítása;
sebszétválásoknál, sipolyoknál, amelyek kezelésében nagy türelemre van szükség mind az orvos, mind a beteg részérõl, a Bioptron lámpa egy újabb hasznos elem a sebész eszköztárában;
diabeteses és arteriosclerotikus gangraenák esetében talán egyedülállóan gyorsítja meg a hámosodást;
suffusio, contusio, distorsio, ahol a szokványos terápia a borogatás és a pihentetés, és amelynek a gyógyulási idejét a Bioptron lámpa harmadára-negyedére csökkenti;
égések kezelésében, ahol az orvos nagyrészt ki van szolgáltatva a természet erõinek, a poláros fény értékes adjuváns kezelés a szervezet regenerációjának támogatásában;
arthritisek, arthrosisok, beleértve a kis- és nagyízületi megjelenési formákat is, ahol a hagyományos kombinált kezelés is csak mérsékel eredményeket tud felmutatni, a Bioptron lámpával meglepõen gyorsan fájdalommentességet lehet elérni.
És most következzék néhany olyan kórkép, amelyekben egyelõre csak néhány esetrõl számoltak be az orvosok, de ahol várható a poláros fény térnyerése:
ínysorvadás, ahol a hagyományos fogászati eljárások nem sok sikerrel kecsegtetnek, adjuváns kezelésként értékes segítséget jelent a Bioptron lámpa;
a méhszáj erosiója esetében szakorvos kezében igen értékes eszköz lehet, de kizárólag kolposzkópiával igazolt negatív hystológiai lelet birtokában;
krónikus osteomyelitis alapján kialakult sipolyok gyógyítására is sok esetben hatékonynak bizonyult a polarizáltfény-terápia."