S a történet nem ilyen egyszerû. Jött Valaki más is, egy másik virtuális kapcsolat, ami egészen másképp kezdõdött - elsõ beszélgetésünk után utáltam, a második után érdekes volt, harmadikra beleszerettem :-). Papíros levelet váltottunk - ami sokkal személyesebb, mint a PC egyforma karaktereit bámulni. Fényképet cseréltünk, s mindketten el voltunk ragadtatva egymástól. Az Álompasi - Aki Nekem Kell! Verset írt nekem, tetszettek a gondolatai, tetszett a lelke, tetszett kívül - belül. Mi kell ennél több?!? DE - ott volt az 1.sz. virtuális barát, akivel közeledett a személyes találkozó...
Eljött aztán a találka ideje, egy nagyobb szabású Internetes összejövetel alkalmával. Nagyon vártam, és egyben tartottam is tõle. Még utolsó pillanatban is arra gondoltam, inkább nem megyek el - de aztán a kíváncsiságom gyõzött. Nem beszéltünk meg semmit, majd megismerjük egymást. Ez azért nem ment elsõre... s mikor én megláttam Õt, elgondolkoztam rajta, hogy inkább talán hazamegyek, vagy ilyesmi, de aztán úgy éreztem nem lenne fair. Összeismerkedtünk - immár élõben is ... és .. .. semmi sem tetszett rajta! Nem tetszett külsõleg sem, egy kicsit sem, nem tetszettek a gesztusai... semmi! No, így aztán leküzdeni az ember elõítéleteit elég nehéz! Furcsa érzések kavarogtak bennem... virtuális mederben sokkal rózsaszínebb volt a dolog... de persze azért mégsem voltam / lehettem közömbös iránta, hisz szerettem... ... egészen addig.