Digitálsi intelligencia alatt HöFFe kollega talán azt értette, hogy ma már az információk nagy részét nem kell "agyban tárolni", nem kell bemagolni, és agyunkban tartani, hogy amikor kell, akkor hosszas "keresgélés" során elõhalásszuk - ha egyáltalán még emlékszünk rá. Erre valók a "gépek".
Legjobb példám az agy mint leterhelt adatközpont mellett:
Nézzétek meg a kisgyerekeket! Még nem tömik az agyukat semmiféle lexikális és merev tudásanyaggal, információval.
Egyszerûen agyuk kapacitását csakis kreatívan használják - és minimálisan tárolóként, lévén egyelõre csak azok az információk "tárolódnak" el náluk, ami a mindennapi létezésehez kellenek, illetve ami eléggé érdekli õket ahhoz, hogy rögzüljön.
És kiválóan eljátszanak órák hosszat egy fadarabbal, keratívan szórakoztató dolgokat képzelnek el maguknak - amivel megint csak nagyon jól elvannak.
Valamint olyanokat - számunkra felnõtteknek hülyeségeket - tudnak kérdezni, fantáziálni, ami merõben új megvilágításba helyez dolgokat. Ezek nagyrésze persze sokszor nem realis, de a lényeg abban van, hogy õk még megpróbálják használni az agyukat kreatívan.
Késõbb -ahogy magunkon is észerevehetjük - a sok magunkbatömött adat, info, mind- mind csökkenti a kreativitást. Két fadarabbal már nem játszunk egy percet sem, mert "tudjuk" hogy az biza nem versenyautó. kérdés, jó-e ez nekünk?