Újabb sportsorozat aktuális része vált bizonyossá, hiszen a szokásos Fifa/NHL/FM részek mellett elkészül a Pro Cycling Manager 2008-as epizódja is. A játékban hatvanöt, a valóságban is létezõ csapat kap helyet, akik közül egyet kiválasztva, több mint száznyolcvan versenyt teljesíthetünk. A Cyanide Studio elmondása szerint a menedzser részt mindenképpen "mélyíteni" kívánják, így sokkal kidolgozottabb funkciókkal találkozhatunk például az ifjú tehetségek keresése és felfuttatása közepette, akik késõbb a szintén megújult állóképesség-rendszerben fejlõdnek. Erre pedig szükség is lesz, hisz a készítõk a mesterséges intelligenciát is agresszívabbá akarják varázsolni. Mivel pedig a futamokat élõben követhetjük végig, így a franciák úgy döntöttek, hogy ideje a grafikai motort is kicsit megbütykölni, az elsõ két kép tanulsága szerint mindenesetre tényleg egy ritka szép menedzserhez lesz szerencsénk. A megjelenési dátum június vége.