Amelyik cégnek jól megy azt meg lehet büntetni, akinek nem arra nem szabnak ki akkora bírságot hiszen úgysem tudná megfizetni. És az a modern jogban a nagy álszentség az „igazság” védelmében.
Itt is minden bizonnyal, az eladót perelték be elõször 20 M$-ra, aztán kiderült, hogy pár ezresnél többet nem lehet beszedni tõle, ami még a jogtanácsosok költségét sem fedezete. Ekkor kerestek további bûnbakokat, persze nem olyanokat akik valóban hozzájárultak a csaláshoz (gyártók, beszállító cégek stb.), hanem akiknek biztos van mibõl fizetni. Nyilván a bíró is „belátta”, hogy a megkárosított felperesnek így vagy úgy, de „igazságot” kell szolgáltatni.
Jött az Ebay. Aztán ha nem sikerül, akkor az internetszolgáltató, aki szintén nem ellenõrizte, hogy milyen megátalkodott csalóknak biztosított net hozzáférést. Sõt a számítógépgyártóknak is komoly felelõssége van abban, hogy ilyen ügyletek jöhetnek létre, hiszen nélkülük nem lehetne neten hamisítványokat árulni…
A per során nyilván a bíróság elõtt is egyértelmûvé vált, hogy az Ebay-nak érdemi ráhatása nem lehet az ilyesmikre. A bírság ellenére sem tudnak mit kezdeni a csalókkal. Ez pont az igazságszolgáltatás jogköre lenne. De itt nem a csaló megbüntetése a cél, hanem, hogy valaki sokat fizessen. Sajnos a lehúzós amerikai joggyakorlat lassan hozzánk is beszivárog.
Informatika és tudomány
