Ki mit hogy él meg, ki mit mekkora katasztrófának él meg.
Nekem nem okoz gondot a szerény életmód, és a bármilyen körülmények közti gondolkodás, agyhasználat.
Mióta egyre kevesebb szélkergetéssel foglalkozok egyre jobban javul az életminõségem, közérzetem, egészségem.
Hogy szüleid nem bírnak kilépni a verklibõl az egyrészt sajnálatos másrészt szopás - s köszönhetik maguknak.
(Részemrõl ha valami baromi nehezen baromi sok szopással megy az azt jelenti, hogy valamit baromira nem jól csinálok, és ezért revideálnom kell magam.)
Talán õk is csak egyféleképpen gondolkodnak, és várják a megváltást ezért nem jutnak sehova.
Rossz képlettel - amihez ráadásul ragszkodok is - akár milyen megfeszített tempóban dolgozhatok a megoldáson... soha nem jutok el oda.
Tudom tudom - szerinted - álomvilágban élek.
Ettõl nekem még mûködik, s nekem elég is ennyi.
De még egy kicsit térjünk vissza az ilyen napról-napra élõkre:
a seggüket azért ugye nem felejtik el kitörölni idõnként, ugye azért gondolnak ilyesmire a pénzkergetés közben?
okés fogalmazzuk meg másként a környezetvédelmet, és környzettudatosságot és mostantól hívjuk úgy hogy: a természet (az ember éltetõ lakhelyének) tiszteletben tartása. Ennyi. Egy peták nem kell hozzá. Mint ahogy az isten tisztelethez sem. Kész.
Igazából az lenne jó ha természet sem érne rá az "embertudatosságra" és azt mondaná, hogy kisebb gondja ia nagyobb annál mint hogy az emberek eltartásával (víz, oxigén pl) foglalkozzon...