Egy pár perce lelõtt 182 pontos whitetail után örömittasan sétálgattam a kis szigetek közt, mikor meghallottam egy újabb whitetail bak horkanását.
Távcsõben is megpillantottam és úgy nézett kis ez még értékesebb is lehet. Az egyéni legjobbam 184 pontos, nagy esély volt rá, hogy ez itt akár még meg is dõlhet.
Guggolva a vízparton, majd késõbb már a vízben folytattam az utam, mellettem a parti szegélyen sûrû nádas húzódott, a whitetail, pedig egy másik szigetecskén sétálgatott a fák között, a szél pedig velem szemben fújt, minden elõnye megvolt egy pontos és egyben halálos lövésnek.
Ekkor jött a pillanat, ami végzetesnek bizonyult kötszer hiányában. Nézek oldalra és a nádasban 8-10 méterre tõlem egy moose tehén figyelt. Éreztem, hogy ez nagyon közel van, éreztem, hogy ennek bizony nagyon rossz vége lesz, ha nem állok fel baromi gyorsan és kezdek el futni. A whitetail talán ezt még nem hallja meg, mert 140 méterre van.
Nyomom a shiftet, felállok, nyomom a futást váltó caps lock-ot, majd már nyomnám a W gombot, hogy induljak, de óriási bömbölés és a moose F1 versenyautókat megszégyenítõ sebességgel gázol el és borít fel.
Sátram nincs lerakva sehol. Vissza a kezdõpontra. Az egészben az volt a szép, hogy nem whitetail-re vadásztam, az csak jött. Hanem blacktail versenyre voltam benevezve, de ahhoz a Redfeather Falls-on elég sokat kell gyalogolni a kezdõponttól.
A lényeg, hogy ugyanez a szituáció, megismétlõdött így csak harmadjára tudtam blacktail közelbe kerülni, igaz a másodiknál már valahol, még az eset megtörténte elõtt már kicsomagoltam a sátram.
Informatika és tudomány
