Jövõ májusban kerül mozikba a Rozsomák történetével foglalkozó új X-Men mozi, melyhez természetesen játékverzió is készül a létezõ összes platformra.
A játék fejlesztéséért a Raven Software felelõs, a kézikonzolos változatok elkészítésével pedig az Amaze Entertainmentet bízta meg az Activision. Az akciójátékban magától értetõdõen Rozsomákot irányíthatjuk majd a film történetét követve, s az ott szereplõ helyszíneket bejárva, ilyen módon többek között Afrikába is el fogunk jutni. A hõsünk öklébõl elõcsapó karmok közremûködésével különféle kombók segítségével küzdhetjük át magunkat ellenfeleink hadán, egy-egy jobb pillanat során pedig brutális kivégzõ mozdulatokat hajthatunk végre. Bár egyelõre nem hidaltunk le a mozival együtt érkezõ játéktól, bízzunk benne, hogy legalább a játszható szintet megüti majd.