A véleményem az, hogy ebben a hülye országban, ahol csak a baj van, az ember majd' megszakad a melótól (vagy mert a szülei melóznak és a "család" már csak egy laza együttélést, kvázi munkakapcsolatot jelöl), szükség van arra, hogy egy jóízût röhögjön az ember, pár percre ledobhassa magáról a világ búját-baját, a felelõsséget és megpihentesse az agyát.
Komikumból az irodalmárok kettõt különítenek el: helyzetkomikum és jellemkomikum. Az elõbbiben a szereplõvel röhögünk, az utóbbiban magán a szereplõn. A "Celeb" mindkettõt megadja, kapunk egy csapat orbitális tirpákot (na jó, mondjuk pl. Janics Natasának, Rippelnek tiszteletem, nem sokan mutathatnak fel olyan teljesítményeket, mint õk), akiken nagyokat nevethetünk és közben kikapcsolódhatunk.
Az élet dolgai már nem is olyan fontosak? Lehet. Mert mi az élet: egy nap, egy dollár. Mindenki ugyanúgy húzza az igát, kész, ennyi, mert a többség az becsületes, dolgozó ember. A magánéletükben úgysem a celebekrõl beszélnek, közösségben, csoportban meg az ember nevetni, poénkodni szeret, én legalábbis szívesebben beszélgetek arról, hogy "te, a Gjon már megint mekkora bunkó volt", mint arról, hogy "te, már megint hajnali négyig kellett melóznom, hogy meglegyek határidõre".
Néphülyítõ? Nem hinném. Aki hülye, az magától hülye (magától, értsd: szocializációs deficit, nem a tévé tehet róla), aki meg nem, az nem. Nem hinném, hogy egy tévémûsor, vagy akármi más képes lebutítani az embereket (na jó, az egyház igen, de hát az amúgy is a legrosszabb, ami történhetett az emberiséggel).
A lényeg az, hogy az ember szórakozni akar, mert van elég baja az életben. Nem lehet elvárni a dolgozó embertõl, hogy a szórakozásában is magas intellektuális fokon mozogjon, mert 1, az is csak fárasztja 2, ha meg nem, akkor csak puccolásból, kispolgárságból teszi (operabál, meg ilyenekre gondolok). Én sem emelem piedesztálra a "Celeb"-et, de a munkában megfáradt aggyal jólesik egy kis könnyed marhulás. Ettõl még éjszaka jöhet a Discovery (mert akkor már nincsenek autóépítõs mûsorok, már elegem van Chip Foose-ból).
A problémát én igazából annak tudom be, hogy csökken az olvasás, mint szórakozási forma és ez az oktatási rendszer hibája. A kötelezõ olvasmányok alapjáraton kiölik a gyerekekbõl a könyvek szeretetét. Ilyenkor áldom a grószmuttert, hogy ötévesen megtanított olvasni és már suli elõtt szerettem a(z akkor még mese)könyveket. Még szerencse, hogy a népszerû irodalom, pl. Harry Potter, meg a többi fantasy/sci-fi ad egy kis alternatívát (amúgy tessék Az Úr Sötét Anyagai trilógiát elolvasni! Ajánlom mindenkinek, életet megváltoztató olvasmány).