Marxot csak azért hoztam szóba, mert a Hegeltõl kölcsönvett és a társadalom fejlõdésére alkalmazott dialektikája (csak apró dióhéjban: fejlõdés az egyszerûtõl a bonyolultig; az ellentétek, mint a fejlõdés motorja - melyeket aztán a kommunista pártok eltorzítottak, sajnos) segít távlatokban szemlélni az általad említett primitív közösségeket is, és nem esünk az utópiák iránti vágyakozás hibájába.
Az egyik idézetben írod: „valójában az ember egy véletlen során keletkezett, ami még csodálatosabb, mintha szándékkal lett volna megteremtve”. Ez azért eléggé meglepõ, és õszintén szólva fordítói szorgalomra gyanakszom, ti. a véletlen fogalma nem hiszem, hogy ilyen tiszta, kifinomult formában jelen lenne ezeknél a népeknél. Igazából, nyelvújítás elõtti szavunkat kellene használni, de ki emlékszik már rá?
Amúgy, ha valamikor eszedbe jut más népek középkori szerzõit magyarra fordítani, elõtte feltétlen tanulmányozd a korabeli magyar írásbeliséget - feltéve, hogy van ilyen - ha valamelyest visszaadd az eredeti szöveg ízét és gondolkodásmódját.
Na, elég a sok okoskodásból, írjak valamit a topik tárgyáról is.
A mesterséges intelligenciából az emberi társalgás megvalósítása elsõ látásra nem tûnik annyira nehéznek, de ez csak látszólagos, ugyanis semmit nem tudunk az emberi értelemrõl, csak töredékeket látunk.
Az elsõ lépés az enciklopedikus és fordító-tolmács szolgáltatások megvalósítása lenne, mert ezek adatbázisfejlesztéssel elérhetõk. Olyanra gondolok, hogy felmerül bennem egy kérdés, például érdekel egy téma, és errõl interaktívan el tudok beszélgetni egy robottal, amely segíthet a nyelvtanulásban, lefordít nekem egy szöveget, tolmácsol stb. Ezek mind mechanikus feladatok. Ezek a robotok bizonyára unalmasak lennének, még akkor is, ha beléjük építenénk a viccmondás képességét. Mert meg lehet hallgatni egy kabarét CD-rõl - és ez lényegében az lenne - de mennyire más az elõre ki nem számítható élõ emberekkel folytatott vidám terefere.
Bevallom neked, én nem nagyon szoktam hallgatni zeneszámokat CD-rõl, vagy DVD-filmeket sem nagyon szoktam nézni. Úgy érzem ezek régi, holt termékek, sokkal inkább meghallgatok egy élõ rádiómûsort. Vagy: sokkal szívesebben megnézek egy 4 éve forgatott filmet a tévében, mint egy 2 éves filmet DVD-rõl. Vajon miért?
Azért, mert a tévében bemutatott filmet felkonferálja a bemondó, közben van reklám (ki lehet menni a WC-re), és ha valamilyen váratlan esemény történik, akkor meglehet szakítani a mûsort. A DVD-nél nagy a kísértés, hogy elõre tekerd a filmet, élõ TV-s mûsornál ezt nem lehet megtenni.
Oda akarok kilyukadni, hogy bár mind vágyunk a biztonságra, a kiszámíthatóra, úgy néz ki, hogy biológiánk jó mûködéséhez hozzátartozik az is, hogy szükségünk van az izgalmakra, a váratlan helyzetekre, a véletlenre.
Az ember - életében legalább egyszer, de inkább többször - kockáztat. Nem véletlen, hogy nem lehetett betiltani a szerencsejátékokat. Ez pedig ellentmond a józan paraszti észnek is, mert a szerencsejáték során nagyobb a valószínûsége annak, hogy veszítesz, mint annak, hogy nyersz. Hogy is van ez?
Gondolkodtam régen, hogy milyen módon tudnám életízûvé, nem unalmassá tenni az én robotom. Arra jutottam, mert jobb ötletem nem volt, hogy adott helyzetekben véletlenre bíznám a robot döntéseit, és így nem lehetne elõre tudni a reakcióit. Egy ilyen robottól azonban félni is lehetne, tehát a véletlenszerû választás csak adott határokon belül lenne megengedve, akár egy emberi párkapcsolatban. Mert ugye a saját párját, vagy szoros hozzátartozóját - már, ha egészséges emberrõl van szó - senki sem sodorja veszélybe a véletlen révén.
Le akartam írni egy érdekes személyes vonatkozást, de végülis töröltem, mert nem szívesen teszem ezt, mert nem szeretem kiadni magam...
(1 perc gondolkodás után)
Na, mégis, mert valahol már leírtam ezt.
Voltak olyan pillanataim, amikor nem tudtam dönteni apró dolgokban. Nem olyan rég jöttem rá a megoldásra: vettem 2 dobókockát. Ott vannak a zsebemben, de érdekes módon nem használom õket, mert nem is vagyok határozatlan. Persze, amúgy is csak apróságokban hagynám õket dönteni: például, mit igyak holnap reggelre, tejeskávét vagy teát?
Szóval, sok minden beprogramozható egy robotba, még a véletlenszerûség is, ám az érzelmekkel ez sokkal nehezebb, bár, ha mélyen belegondolunk ebbe is, a mi érzelmeink alapjait is valamikor néhány ember, általában szülõk, testvérek huzalozták belénk, és azokra építkezünk, akár úgy is, hogy teljesen átalakítjuk õket. Egy robotba is bele lehet szerintem ültetni, pontosabban át lehet neki adni az érzelmekre való képességet, persze kérdés, hogy milyen szinten, hisz az emberek között is - a szentimentalistától a rideg gyilkosig - hatalmas különbségek vannak.