„Borzasztóan csalódottak voltunk. Mindent megtettünk a sikerért, illetve az egy pontért, de ez is kevés volt. Még akkor is el vagyunk keseredve, ha tudjuk, nem a Bayern ellen játszottunk a legjobban ebben a szezonban. Vezettünk, a bajorok kinyíltak, voltak újabb lehetõségeink is, aztán egy pillanatnyi kihagyás mindent megváltoztatott. Bengedtük Lahmot középre, a labda meg bevánszorgott a kapunkba” – nyilatkozta Lõw Zsolt a Nemzeti Sportnak.
„A végén pedig kellemetlen és tehetetlen érzés lett úrrá rajtunk. Addig mosolyogva hallgattuk, miket kiabálnak be nekünk a szurkolók, de a végén már õk mosolyogtak rajtunk. Vagy inkább röhögtek…” – tette hozzá.
Pedig a szokott bátor támadójátékát hozó újonc sokáig ráfagyasztotta a vigyort a Bayern-drukkerek arcára. A vendégeknek Ibisevic gólja után és a 87. percben is volt rá esélyük, hogy a maguk javára döntsék el a meccset, de nem sikerült nekik – a három pontért nagyon hajtó Bayern pedig kihasználta Ibertsberger óriási hibáját, közvetlenül a lefújás elõtt. Van-e alapja hát a Bayern-mítosznak, mely szerint a végén (szinte) mindig a „bõrnadrágosoknak” van szerencséjük?
„Valami lehet benne. Legyen bármilyen nehéz szezonjuk, a végére mindig odaérnek a mezõny elejére. Most is nüanszokon múlt a meccs, és behúzták. Elképesztõ, mennyire összpontosítanak az ilyen találkozókon. Nem tudom, ez minek köszönhetõ, de félelmetes. Viszont végig partiban voltunk a Bayernnel, amely évtizedek óta meghatározó szereplõje a világfutballnak. Mi még kicsik vagyunk, de jó úton járunk” – mondta Lõw.
Ralf Rangnick, a Hoffenheim „kijevi iskolán” felnõtt trénere ugyanígy vélekedett, bár az elnök, Peter Hofmann „csak a szokásos Bayern-mázlit” emlegette.
„Még mindig nagyon nehéz megemészteni a 92. perc történéseit, de ebbõl is tanulnunk kell. A 87. percben megvolt a meccslabdánk, de Salihovic elhibázta a ziccert. Az elején túlpörögtünk, talán a tét és a hangulat miatt, aztán nyugodtabban és jobban futballoztunk” – nyilatkozta a tréner.
„Nem fogunk ettõl összeomlani, hisz a játékunk jó volt, és megmutattuk, hogy jogosan tartozunk az élmezõnyhöz. Mi még nem vagyunk a Bayern szintjén, hisz õk harminc éve mindig csúcsközelben járnak, két esztendeje például még a tartalékcsapatuk mosott le minket a harmadosztályban. Az, hogy a rangadókon rendszeresen jobbak koncentrálnak a hajrában, nem véletlen. Ha minden a normális kerékvágásban halad, ebben a szezonban is õk lesznek a bajnokok” – tette hozzá.