Nohát, nohát, sokat akar a szarka... Mire észbe kaptam, már nyakig benne voltam az Isabella-s küldetésben, de azok a fránya spanyol fogdmegek, az embereim úgy gondolták, inkább élvezik a nyáresti hûvös levegõt kint a ház bejáratánál, elpipázgatnak, én meg még nem vagyok elég tápos. Most kénytelen leszek visszatölteni max. addig, amikor a szemrevaló némver össze már a fedélzetemet sikálja, amolyan hálából, hogy felvettem. Legfeljebb elutazgat még velem egy darabig, amíg nem szerzek még több tapasztalatot a kalandokból. Akkor majd újra próbálkozom. Istenemre, pedig hogy nyomtam én az x-et, de az életerõm csak nem akart úgy visszagyógyulni, mint azok a kopók verték lefele. Volt, hogy ketten egyszerre lõttek és már estem is össze. Máskor meg ígéretesnek indult, mikor sikerült felszaladnom a lépcsõn, és visszafordulva a lépcsõ tetejérõl egyszerre csak egy katonával kellett küzdenem. Egyet le is gyaktam, az életerõm maxközeli, hurrá, erre klisébe illõ módon lassított felvétellel tehetetlenül végignézem, ahogy a kapitányuk - a soron követketõ a lápcsõn -, elõveszi a pisztolyát és egy lövéssel leterít...a szemét. No, így jutottam el, többszöri próbálkozás után, a kezdõ ténymegállapításhoz...