Füstös, izzasztó levegõ üli meg az imbolygó gyertyafénnytõl homályos kocsmabelsõt, ahol különféle népek zsibongó hangja elegyedik az olykor felhangzó kupakoppanásokkal, nõi sikongatásokkal és mély, egyben harsány férfiröhögésekkel. Egyszer csak kivágódik a kocsmaajtó, a gyertyalángok egyszerre meglibbennek a beáramló hûvös esti levegõtõl, amely egy pillanatra friss lélegzethez juttatja a kocsma sötét alakjait. Talán ennek a hideg fuvallatnak, talán a gyertyalángok pillanatnyi elhalványulásának, de méginkább az ajtóban álló titokzatos alaknak köszönhetõen a társaság egy szóra elhalkult és az ajtó felé tekintett.
Csönd következett. Majd ezt még néhány percig ugyanez követte. Egyszer csak az egyik asztalnál ülõ, aki mindkét combján egy-egy hejre fehérnépet szorongatott, felemelte egyik karját, intett és hangosan kurjantva üdvözölte a belépõ idegent. Az nagy komótosan odasétált az asztalhoz, ahonan a hívást kapta és kapcsolódott a társasághoz. A kocsma újra visszatért a maga zsibongó hangulatához, mintha pár perce nem is lépett volna be senki azon az ajtón.
- Üdvözöllek benneteket, régi bajtársak! Erebosz Kapitány! Kerberosz Kapitány! És ti is többiek: Uraim! Legyetek üdvözölve. - Csapos, hozza má' azt a kupát, hadd töltse meg ez a szép asszony kancsójának finom nedûjével! - Hallom Uraim, hiányoztam. Hát nem is képzelitek, mi történt velem. Egy Brig lett az otthonom, azon szeljük át keresztül-kasul ezt a nagy tengeri kékséget. Beadtam szárazdokkba, szedik le a sok kagylót az aljáról. Mellém szegült két másik hajó. Kb. 4. hajóosztállyal követnek hûségesen, ellátás kaland és bõséges zsákmány reményében. A spanyol dáma szerelmi ügyén dolgozom, de engem Cumaná-ba irányított az utolsó infó, nem Portobelló-ba. De persze nem találtam semmi nyomot. Viszont már kétszer is kényelmetlen kérdéseket tett fel más-más fejvadász, akik a spanyol megbízókról rebesgetnek valamit. Én nem tejelek, nem ismernek elég jól. Eddig mindkétszer másnak adtam ki magam, bevették. Nem tehettek mást, hátam mögött a három verõlegényemmel. Egy szállítmány ruhaanyagot Santa Catalina - vagy valami ilyesmi felé tartva - megdézsmáltak a patkányok. Mondom, még van idõm, tovább megyek Portobelló felé, majd ott pótlom a jiányzó anyagot. Gondoljátok, hogy volt annak a nyavajás kereskedõnek. Majdnem kitekertem a nyakát, addig mentegetõzõtt, míg elengettem a férget. Tovább mentem nyugat felé A déli szárazföld partja mentén, de összeesküdtek ellenem az istenek ugyanis a következõ állomáson sem volt ruha. Ekkor megnézve naplóbejegyzésemet, azt láttam, hogy már csak egy napom van, hogy leadjam a teljes szállítmányt. Felkészülve az anyagi veszteség enyhítésére, vettem egy csomó olyan árut, ami Santa Cataliná-ban nagy keletû, majd útnak indultam karavánommal. Ja, esetemben az ördög keze munkája van, mivel mindezek mellett sehol sem találtam élelmiszert. Nagy éhínség vetette fel a fejét azon a partszakaszon. Hánykolódtunk a tengeren, járvány elvitt néhány jó bajtársat, az étel szûkös volt, a hangulatot korábban szerzett zsákmány egy részének kiosztásával igyekeztem szinten tartani, néha, reggelenként kiálltam a legénység elé és bátorító beszéddel öntöttem beléjük a lelket, hogy kibírják. Végül megcsináltuk. Akkor még három hajó kísért, mert az egyiket egy csata során szereztem. Amint a nehéz után kikötöttünk, ez utóbbi hajótól megszabadultam. A hitvány kereskedõ pedig nem átallotta a kereskedelmi béke fenntartása érdekében elkérni tõlem 270 ePiasztert. - - Az anyád, te Kurafi! - üvöltöttem rá, és csak az mentette meg kardom hideg pengéjétõl, hogy az egyik legényem elkapta a kardnyélen lévõ kezemet és intett, hogy ezt most nem kéne. Lenyugodtam, és újra a tokás, nyájasan hízelgõ képébe néztem. Kifizettem neki a pénzt. Majd eladtam a még megmaradt áruját, továbbá a külön eladásra hozott más cuccokat is. Így összesen durván 60 ePiaszter lett csak a deficitem. MEgtanultam, többet nem foglalkozom ezeknek a kutyafittyeknek a kéréseivel. Néha csinálok egy-egy fuvart ezüst vagy aranyrögök, mahagónifa szállításával, amivel újra már száz érmével újra helyreáll a gazdasági helyzetem és bátran finanszírozhatom tengeri kalandozásaimat. Koccintsunk hát és ütítsük poharainkat a szép nõkre, a gazdag zsákmányra, az kicsit sem veszélytelen kalandokra, de legfõképp ránk! Cheers!
Az a sok kis küldetés, amelyekhez térképnézetben különbözõ színû vitorlás tartozik, mostanában nem jön, pedig a naplóm tele van velük. Lehet, hogy idejétmúltak és már így is maradnak befejezetlenül?
És ezzel Bohusek kapitány leült, nagyot húzott kupájából, átkarolta és megcsókolta a pincérlányt majd elengedte, mosolyogva nézte, ahogy a lány sietve elszalad, de biztos távolságból pajkosan visszanéz, jelezvén, hogy még nincs vége ennek az estének. A kapitány visszafordult az asztaltársasághoz és fejével biccentve intett, hogy átadja a szót...