Köszönöm a választ. Sajnos ezeket az alapfogalmakat nem tudtam végiggondolni. Ezért, hogy a sok meggondolandó dolog között legyen konkrét példa, két kidolgozott elképzelésre kérdeznék rá.
Hawking (Hoyle)
Az egyik Hawking gondolatmenete. Õszintén szólva, a ,,démon'' szerepét nem értem a gondolatmenetében, de ezt talán ki is hagyhatjuk, gondoljunk egyszerûen csak olyan agyra, amely valamiféle különlegesen sikeres (és kellõen tömör) modellt alkot a világról. Szóval valamilyen szempontból ,,jól tömöríti'' a világ komplexitását.
Az élet mibenlétérõl folyó vitáktól itt átlépve, valószínûsíthetjük, hogy egy modellezõ tudat mindenképp feltételez valamiféle információfeldolgozást.
Az információfeldogozás során, feltehetjük, menthetetlenül elõ kell forduljon bizonyos információk törlése is. (Talán ez a lépés sebezhetõ, ki tudja, lehet, hogy van a reverzibilis információfeldolgozásnak is valami elmélete.)
Az információtörlés, valami termodinamikai és információelméleti megfontolás szerint, állítólag szükségszerûen hõképzõdéssel jár, mert jellegénél fogva valami disszipatív folyamatot tételez fel.
A hõ energiát jelent, vagyis egyben anyagot is. Sok anyag egy helyen tényleg hatással lehet a vizsgált univerzumra,
* akár fekete lyuk képzõdése révén (ekkor szó szerint Hoyle Fekete Felhõje által vázolt dolog játszódna le, a felfedezõ nem lenne képes felfedezását közölni a külvilággal, mert bezárulna körülötte a világ),
* akár úgy, hogy az óriástömeg jelentõs hatással van az épp vizsgált kérdésre (az univerzumra), így saját kutatási-modelezési eredményeire hat vissza állandóan.
Disztributív agy esetén talán elkerülhetõ a kis tartományra koncentrálódó óriás tömeg, de a fénysebesség komnrlátos mivolta miatt az ilyen agy rendre lassúnak bizonyulna. És ha a tömeg és az idõ trade-off-ja rosszul jön ki, akor ez is jelenthet valami korlátot, ameddig eljuthatunk egyszerre a modellezésben.
Kozmikus méretû gyorsító
A másik konkrét elképzelés, amit hallottam, jamborl hozzászólása (#237) juttatta eszembe. Talán ez a megközelítés kevesebb sebezhetõ elõfeltételezéssel él, életszerûbb.
Szóval minél kisebb, mélyebb dolgokat vizsgálunk, a fizikai igazoláshoz, a kísérletes eldöntéshez annál nagyobb berendezásek szükségesek. A hétköznapi tárgyak felbontásához elég egy kõdarab, az elektronhéj bolygatásához (vegyi elemzés vagy plazma elõállítás) legalább egy kis laboratórium kell. Az atom boncolásához épület, sõt kisebb város méretû gyorsító kell. A húrok mérettartománya csak csillagászati méretû gyorsító esetén válna közvetlenül is megfigyelhetõvé.
A Naprendszer, sõ Galaxis méretû gyorsítók feltátelezése felvetette bennem a kérdést: mi van, ha fizikánkkal eljutunk addig a pontig, ahol a hipotéziseink kísérleti eldöntéséhez már nagyobb gyorsítót kéne építenünk, mint maga a Viláégegyetem? Szóval valahogy kifutunk a helybõl?
Talán még az is elõfordulhatna, hogy lenne egy kínzóan érdekes hipotézisünk, amely akár valamiféle ,,platóni'' értelemben igaz is lehet, de sosem fogjuk megtudni ezt (vagy a cáfolatot), mert nincs mód a létezõ világegyetemben akkora gyorsítót építenünk. Ha meg valami módon mégis meghaladnánk ezt a korlátot (kidagasztanánk a világegyetemet külön a gyorsító kedvéért), akkor az már egy másik világegyetem lenne. Milyen furcsa lenne a platóni gondolat megjelenése a fizikában.