Aki alattomban gyilkol meg valakit: orgyilkos, aki pedig lopott holmik vásárlásával, további értékesítésével foglalkozik: orgazda. De az engedély nélkül vagy tilalom idején vadászó személy már orvvadász, a háborúban a katonákra lesbôl, váratlanul tüzelô ellenséges (polgári) személy: orvlövész. A kérdés tehát ez: Miért v hang nélküli az orgyilkos meg az orgazda és miért hangzik v-vel az orvvadász, orvlövész, orvtámadás?
Talán meglepô a fenti kettôsség, de egyik sem hibás. A két változat közül az or a régebbi, amelyet minden bizonnyal az ótörökbôl vettek át ôseink ’tolvaj’ jelentésben még a honfoglalás elôtt. Az orv alak v-je másodlagos fejlemény, más szavak mintájára került bele a szóba. Gondoljunk csak olyan alakváltozatokra mint pitar — pitvar, este — estve, körte — körtve stb.
Az idôk folyamán az eredetibb or és a v-vel bôvült orv változat közül az utóbbi kerekedett fölébe a másiknak. Vörösmarty még az orúl határozószói alakot használja, újabb értelmezô szótárainkban már csak az orvul határozószót találjuk ’alattomosan, gonoszul’ jelentésben. Az orv alakkal él Babits is jelzôi használatban: „Orv betegség öldös íme engemet / és fojtogatja torkomat". Két összetett szavunkban a v nélküli or- az elôtag. Az orgazda régi, több évszázados összetétel, az orgyilkos-t pedig a nyelvújítók alkották a múlt század elején, éppen a régi nyelvbôl ismert orgazda mintájára. Az újabb összetételekben — orvtámadás, orvlövész — már orv- az elôtag.
Az eredetibb or alak -z képzôs igei származéka az oroz szavunk. 1450 körül írja a Bécsi Kódex: „a papok elorozzák az aranyat és az ezüstöt". Az oroz jelentése: ’lop’. Ilyen értelemben használja Arany János is: „Szót, ragot és képzôt idegentôl mennyit oroztál". Az oroz igébôl képzett határozói igenév, az orozva is megtalálható Aranynál: „Hát egyszer a nagy cseh, neki huzakodva, / Toldihoz hátulról hozzá vág orozva" — írja a költô a Toldiban. Aki ezt teszi, orozva: ’rejtekbôl, lesbôl gonosz indulattal’ támad. A székelyeknél az így támadó hamis kutya: orozvamaró, orozmaró. Az oroz ige melléknévi igeneve: orzó. Ma is él ebben az összetételben: vadorzó; jelentése ’jogtalanul, tilosban vadászó személy’.
Végül, hadd jegyezzük meg, hogy ugyancsak a v nélküli or származéka az ’alattomosan leskelôdik, settenkedik’ jelentésû ólálkodik ige, mely a régi nyelvben orálkodik formában is élt. A XV. században még volt orál igénk is, mely szintén azt jelentette ’kémlel, leskelôdik’.