"De az szerinted eldöntött dolog, hogy a technikai fejlõdés által kiváltott felemésztés?"
Bocsánat, de ezt a szálat el szeretném varrni, mert sokkal fontosabb, mint hogy õssejtekkel vagy a gyíkok farok-újranövesztési képességeit lemásolva gyógyítunk-e meg sérült vagy fogyatékos embereket. Mert ugye ezeket az orvosi praktikákat finanszírozni kell, ha nincs aki állja a cechet, akkor benövi a gyom a modern klinikákat, pont úgy, mint a római Kolosszeumot vagy a jordániai Petrát (épp olvastam róla a Wikin, baromira érdekes.)
A technikai fejlõdés, ha harmonikusan zajlik, nem okoz népességcsökkenést, sõt ellenkezõleg. Ha õsember vagyok, jobb fegyverekkel több zsákmányállatot ejtek, több hús jut a gyerekek asztalára, nõ az átlagéletkor stb.
A problémák igazából a társadalmi munkamegosztással jelentkeznek, illetve ennek rossz strukturálódásával. A munkamegosztás kezdetben nemek és életkorok szerint zajlott, késõbb társadalmi csoportok szerint. A mezõgazdaság megjelenése rengeteg elõnnyel járt, nélküle el se lehetne képzelni az emberi civilizáció kialakulását, de a szaporodásképességet biztosan negatívan befolyásolta. Az ókor és a középkor történelme durván leegyszerûsítve arról szól, hogy a szapora állattenyésztõ (tehát már õk sem vadászó népek, õk is elõreléptek egy fejlõdési lépcsõt!) népek le-lerohanják a földet túró és városokat építõ, szakosodott társadalomban élõ népeket, és vagy kardélre hánynak mindenkit, vagy kialakul valamiféle szimbiózis, együttélés, sõt összeolvadás, hogy aztán a népfelelesleget újratermelõ puszták népe megint betörjön, megint legyen ribillió, magasabb falakat kelljen építeni, jobb fegyvereket kovácsolni stb. Európa és Ázsia számára a népfelesleg állandó forrása Közép-Ázsia, de hasonló régiók és folyamatok megfigyelhetõk a prekolumbiánus Amerikában (a történészek számára titokzatos a maja meg más híres civilizációk eltûnése, de ugye mostantól nekünk ez már nem rejtély?), de Afrikában is.
A mezõgazdasággal foglalkozó népeknél, illetve a kialakuló államalakulatoknál is persze a reprodukciót nem elsõsorban a barbárok biztosítják, hanem a gürcölõ, robotoló szolganép mellett, felett ott vannak a harcosok és büszke amazonjaik, és igazából a biológia reprodukciót a népesség 2/3-a biztosítja. Dinamikus rendszerrõl van szó, a szerepek nincsenek a világ végezetéig leosztva, mindenki próbál feljebb jutni a ranglétrán, vagy ha õ nem is, akkor áldozatot vállal, hogy utódainak majd jobb jobb lesz. A gondok akkor kezdõdnek, amikor a populáció eléri a saját és a természeti erõforrások határát. Mely határt a technológiai fejlõdés folyamatosan tol kifelé, de vannak korok, amikor ez nem elég, és a fej beleverõdik a falba. A javak elosztása ilyenkor nagyon nagy jelentõséget nyer, az államszervezetet tökéletesíteni kell, az uralkodó elit megpróbál változtatni, a harcosok egyre többet edzenek, teljes energiájukat leköti a szakma, a karrier, a család háttérbe szorul, pláne ha hónapokig tartó hadi expedíciókban kell részt venni távoli vidékeken. A verseny ilyenkor olyannyira kiélezetté válik, hogy egész életeket kell rááldozni egy-egy (rész)cél elérésére, és a szakosodás miatt a szakmák közötti átjárhatóság is csökken: dönteni kell, hogy akkor most valaki cipész lesz vagy zsoldos katona, földmûves stb. A szerepek megmerevedése (nincs már remény arra sem, hogy a gyerekeimnek jobb legyen), az elosztás egyenlõtlensége persze sokaknál frusztrációt okoz, és megjelennek a társadalomromboló jelenségek (kábítószerezés, graffitik, elõdök vagy akár istenszobrok megbecstelenítése, eszmei rombolás stb.)
Nos, mint írtam, amikor egy állam eljut az erõforrásainak a határáig, akkor 2 lehetõség van: vagy belsõleg kitermeli a technológiaváltást, a termelés hatékonyságának növelését, vagy hódító háborúkba kezd, esetleg nem háborúval, hanem elõnytelen kereskedelemmel (hitelekkel) foszt ki más népeket, államokat. Ha az anyagi javak elosztása még arányos, akkor a külsõ (kreált) ellenség legyõzése esélyes - persze csak addig, amíg globálissá nem válik a világ (mert egy idõ után elfogynak a meghódítandó gyarmatok) -, ellenkezõ esetben a vesztes szerep jut. A sikeres háború hozadéka természetesen csak elodázza a problémák megoldását, mert a zsákmányolt javak mennyiségétõl függõen rövid vagy hosszabb idõ múlva megjelennek újra a problémák, pláne, hogy a háborúk miatt a szakosodás és a központosítás egyre magasabb fokán áll a nyertes állam. Ha a társadalom erkölcsi értékrendszere egészséges - a legtöbb esetben nem - akkor belsõ megújulás ráévén van lehetõség a folyamatos fejlõdésre, ellenkezõ esetben (amikor az egyes munkák megbecsültsége és díjazása nagyon eltérõ lesz) nincs más megoldás, mint megtörni a kohéziót és az alja munkákat rabszolgákkal elvégeztetni, amíg vannak ilyenek (vagyis amíg tart a gyõzelmes háborúk sora), majd a bevándorlókra bízni. Ennél a pontnál be is indul a bomlás folyamata, a mag el van vetve, a többit elvégzi az idõ. Persze, ha közben sikerül ezeket a bevándorlókat integrálni, akkor maga a kulturális hagyaték megõrizhetõ. Az ideális persze az lenne, ha mentalitásváltással (a bérezési rendszer nivellálásával) a bennszülöttek is érdekeltté válnának a piszkos munkák elvégzésében, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem nagyon jön össze. A technológiai fejlõdés persze ad okot némi reményre, mert ma egy szennyvíztisztítóban dolgozni már nem derogáló. A folytonos megújulással járó folyamatok levezényléséhez nagyon okos és erkölcsös, de társadalmi kontroll alatt álló, elszámoltatható emberekre (nem gõgös "elitre", hanem szorgalmas hangyákra) van szükség, végülis rajtuk múlik a siker, de mindent nem lehet rájuk hagyni, az általános mûveltségi szint emelésével a társadalom minden tagjának részt kell vállalni a feladatokból és tudnia kell a saját szerepét.