De most mondd meg, megyek egy utcán, van egy egy méteres kerítés, nekiugrik egy rottweiler-pitbull keverék, elkezd ugatni, meg vicsorítani rám, veri a kerítést, és próbál kiugrani, szerinted ilyenkor mit érezhetek?
Hát biztos nem azt, hogy jajj de aranyos kutya, megyek megsimogatom. Hanem inkább az, hogy futás, mert nem szeretnék megnyomorodni, és fél évet a korházban tölteni elviselhetetlen fájdalmakkal.
És ez kb 4x ismétlõdik meg, mire végigmegyek egyetlen egy 100-200 méter hosszú kis utcán.
Úgyhogy ha lenne fegyverem, és egyszer sikerülne kijönnie egy kutyának a kerítés mögûl, és utánam futna, akkor simán lelõném. Nem várnám meg, hogy most akkor csak azért ad ki félelmetesebbnél félelmetesebb hangokat, hogy megnyalja a kezem, vagy azért, hogy leharapja, utána meg még a lábamat is, végül az arcomat is átrendezze.
Úgyhogy az ilyen kutyák érzései valahogy nem tudnak érdekelni. És sajnos a kutyák többsége ilyen, akit láttam életem során eddig.
Amúgy szeretem az állatokat, fajtól függetlenül, de vannak EGYEDEK akiket egyenesen gyûlölök. És a kutyákat is ugyanannyira szeretem, mint a többi állatot, de köztük rendkívül sok az ilyen egyed.