Ezek a finomságok csak megzavarnák Epi nem túl cizellált lelkét, ezért is írtam, hogy sarkítva. Tény az, hogy az IMF is találna jobb helyet pár milliárd eurónak, mint hogy nekünk nyomott kamat mellett rendelkezésre bocsátja. Tudod ugye, hogy nem *kell* felvennünk a hitelt, csak ha akarjuk. Hogy miért fogjuk mégis felvenni, miért van szüksége a magyar államnak külföldi finanszírozókra immáron vagy harminc éve, az jó kérdés - kérdezd a nyolcszázezer rokkantnyugdíjast, a munka helyett segélybõl élõket meg az állami megrendeléseken tollasodókat, a Kádár-érát visszasírókat. Vagy csak a betoji, karrierista magyar politikusokat.
Szóval segítségnyújtás ez a javából, persze kölcsönösen elõnyös, mert Európának így nem kell (annyira) aggódni, hogy elindul a kelet-európai dominó, talán kihúzzuk, amíg jobbra fordul a nemzetközi széljárás. Lényeg, hogy jelenleg valakik nekünk is úgy segítenek, hogy ezért csak hosszútávon várnak valamit cserébe. Nem szívjóságból teszik, megéri nekik is. A politikában nem csak anyagi javak cserélnek gazdát pénz ellenében. Az Epi-félék érdekes karakterek a Mad Maxben, de politikusként gyengén muzsikálnak.
Talán te is elmagyarázod majd, hogy szerinted az afrikai segélyek miért nem jelentenek megoldást. Tudomásom szerint Afrikába csak aprópénz kerül, ami egyrészt a nyugati választó lelkiismeretét pénzeli (egy kormánynak sem érdeke, hogy a saját szélsõségeik megerõsödjenek egy humanitárius katasztrófát követõ elégedetlenségi hullámon lovagolva), másrészt megelõzés: a stabilizás kiszámíthatóságot teremt, a káosz máshol csap vissza (lásd például Szomália és kalózai nemzetközi hatásait). Ezt a politikusok is jól tudják, és így hajlandóak jó helyen elszórni némi aprót. Szó nincs róla, hogy Afrikát bárki is felkarolta volna, nagyjából kiszámíthatatlanul hullámzik azokon a sötét vizeken, amire Európa vezette annak idején.