"Egy apróságot kihagytál a képletbõl: a kémiai hajtómûveknél oxidálószer és üzemanyag kell. A thermo-nukleáris meghajtáshoz csak üzemanyag. Hiába nehezebb maga a hajtómû, azonos tolóerõt kevesebb üzemanyag felhasználásával ér el."
A tolóerõt eleve az üzemanyag és az oxidálószer együttes tömegére határozzák meg, ha az eszköz az oxidálószert is magával viszi. Ezért is van az, hogy a légkörben üzemeltetett hajtómûvek, pl. a ramjetek fajlagos tolóereje (vagy még inkább: specific impulse) lényegesen maghaladja az oxidálószert is tartalmazó megoldásokét, hiszen a ramjet a légkörbõl szerzi be az oxigént, ezért itt nem kell számolni az oxigén tömegével.
Abból, amit én olvastam, az derül ki, hogy a nukleáris reaktort használó megoldások max. kétszeres specific impulse elérésére képesek, ami viszont nem indokolja a lényegesen nagyobb kockázatot, ami egy balesetnél fenyeget. Más lenne a helyzet, ha a reaktort úgy képeznék ki, hogy jóval magasabb hõmérsékletre hevíthesse fel a hajtóanyagot, de tudomásom szerint erre még kísérlet formájában sem került sor, bár a mûszaki elképzelések megvannak.