igen... a teszkós huszonéves pénztárosnõ, aki teletetovált karral húzogatja végig az árukat a gépen.
Egyszer mindenki rájön, csak valaki túl késõn, és rengeteg lány fél, hogy nem használja ki a fiatalságát eléggé, hogy nem partyzik eleget.
Tetoválás, pirszing, nyúzott arc. Árulkodik arról, hogy hogyan élt. A teszkónál ül a pénztárgépnél: árulkodik arról, hogy késõn jött rá, hogy hogyan kellett volna.
Sokan túl nagy jelentõséget tulajdonítanak a kor divatjának, és legfõképp a gyermekeket ezek a dolgok nagyon könnyen átverik. Úgy érzik, olyan dolgokra van szükségük, amikre valójában nincs.
Ja, barbárság: Nehogy valaki azt higgye, hogy az õstársadalmak barbárabbak voltak nálunk. Nagyon rendezett, szoros szabályok szerint mûködtek hajdanán az õsközösségek. Ami a mai társadalomban megy az pedig finoman szólva is mentális barbárság. Az ember ugyanolyan maradt, úgymond a f@szság megjelenési formái alakultak át. Talán agresszióból masszív manipulációvá. Az ember ösztönei megmaradtak, ahogy ezzel együtt az ember viszonyulása a szeretethez, és egyéb alapfogalmakhoz is. Ezeket puszta önfejlesztés-terápiával nem lehet kiûzni, de ha valaki képes is rá: felesleges. nem válik tõle senki sem értékesebb emberré, ha megfosztja önmagát genetikai, faji mivoltától. Ezeket pusztán szabályozni kell, eltörölni nem lehet.
Másrészt meg itt van ez az önmegvalósításos sznobizmus: az egésznek az az alapgondolata, hogy az ember valamiféle perverz hallucinációnál fogva magát feljebbvalónak helyezi az állatoknál.
Bizonyos dolgokat állatiasnak, alantasnak, emberhez nem méltónak neveznek. Én azt mondom: az állatok legalább nem tudnak hazudni. Ez az egyetlen képesség, aminek az ember a dominanciáját köszönheti. A ravaszság, hazugság, manipuláció.
Ahogy a jó öreg George Carlin is mondta: Miért bántjuk szegény csirkéket? A csirkék rendes emberek. Láttatok már csirkét, aki hazajön délután a munkából, leordítja a gyereket, és felpofozza az asszonyt? Hagyjátok békén a csirkéket.