Olvasok most egy könyvet. John Gribbin: Schrödinger kiscicái.
Ír benne egy kísérletrõl mely alátámaszthatja az univerzum determinisztikus mibenlétét. A kísérlet.
Elviekben - ezt szerinte minden iskolában bemutatják - ha egy kartonlapra vágunk két vékony rést és ezen átengedjük a napfényt akkor a falra sötét és világos vonalak vetülnek. A sötét vonalak azért keletkeznek mert a két résen áthaladó fénysugarak interferálnak egymással. Kioltják egymást. Ezzel bizonyítják a suliban a fény hullám természetét.
A másik kísérletben - most az író példáját hozom fel - fogjunk egy falat. Vágjunk rá egy egy lyukat és kezdjünk el kavicsokat dobálni. Ha elég ideig csináljuk jó pár kavics átmegy a lyukakon. Ha ezután átmegyünk a fal túloldalára ott két kupac kavicsot találunk a két lyuk környezetében. De a kettõ közt nem lesz egy sem.
Most ezt a kísérletet részecskékkel végezzük el. Ugyan csak van két lyuk. Egyszerre egy részecskét - ha már fény maradjunk a fotonnál - indítunk útnak. Ha elég sokáig csináljuk akkor feltûnnek ugyan úgy az interferencia "sávok".
Most vagy az az egy árva foton lép interferenciába önmagával vagy pedig elõre tudja, hogy hova kell csapódnia ahhoz, hogy kirajzolódjon az interferencia kép.
A dolog akkor is mûködik ha a két rés közül az egyiket eltakarjuk. Így csak az egyiken mehet át. Mindegy mikor takarjuk el. A foton kibocsájtása után vagy elõtt az interferencia képet megkapjuk.
Ezt komplett atomokkal is sikerült megvalósítani nem csak "egyszerû" részecskékkel.
A részecske csak onnan "tudhatja", hogy hova kell csapódnia ha a sorsa elõre meg van írva!