Nagyon igazad van, sõt, odáig mennék, hogy az ilyen esetek sûrûsödése AZ EGÉSZ TÁRSADALOM HIBÁJA!
Ez az egész tömeges életmód, az elidegenedés egymástól, az idegõrlõ, monoton napi rutin, mind azt közvetítik hogy az egyén mennyire jelentéktelen, értékten. Mindez megfejelve a kiközösítéssel, és a médiából jövõ erõszakkal, bõven elég hogy az ember megállapítsa hogy "szar ez az élet", és megpróbáljon minél nagyobbat visszarúgni mielõtt kilép a mókuskerékbõl.
Ha csak a felszínt néznénk, javulnia kéne a helyzetnek. Az elmúlt években, (évtizedekben?), egyre jellemzõbb a pacifizmus, egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a szülõ-gyerek kapcsolatok kihangsúlyozására, csökken az erõszakos bûncselekmények száma, juhé. Csak aztán egyre gyakoribb hogy egyesek nem bírnak tovább jó képet vágni a lelki szenvedésükhöz amirõl már nem készül statisztika, és elpattan az a szál.
Mindíg a csendes, "senki nem gondolta volna róla" tipusúak azok.