Egyrészrõl a Világ komplexitása valami hihetetlen mértékkben haladja meg egy ember, az emberi agy összetettségét.
Feltételezve, hogy vannak olyan folyamatok, amelyek lehetõvé teszik, hogy az univerzum távoli részei kapcsolatba kerüljenek egymással, már is elõállhatnak olyan folyamatok, amelyek ha nem is automatikusan teszik Isten létét szükségszerûvé, de legalább lehetõvé teszik, hogy ha létezik valamifajta kozmikus tudat, és az a képesség, hogy bárhol beavatkozhasson.
Másrészt humánetológiai szempontból a környezethez, más élõlényekhez való viszonyunk visszatükröz egy már már ösztönszerû folyamatot, amit újra és újra ismétlünk.
A környezetünket átalakítjuk, háziasítjuk, annak gazdáivá válunk. Tudat alatt folytatjuk ezt a láncot, kiterjesztve magunk fölé, és szüntelenül keressük azt a valakit, valamit, ami/aki minket is kiemelt a természetbõl, gyak "háziasított".
Egyrészt nem biztos, hogy ilyen fizikailag is valóban létezik, létezett. Másrészt ha igen, nem biztos, hogy az olyan fajta végtelen képességgel rendelkezik, mint amit egy Istennek tulajdonítunk.
"Isten a maga képére megteremtette az embert, és lelket (összetett tudatot, leki képességet?) adott neki" Ennyit tudunk Istenrõl.
A kérdés az, hogy egy kozmikus szuperlény miért hasonlít leginkább öregapámra, és miért nem adott szupermen képességeket is emellé?
Valszeg mert a bennünket "teremtõ" lény is csupán egy biológiai létezõ valaki volt.