Dr. Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi fõosztályának vezetõje szerint Magyarországon évente 300-400 ezren fertõzõdnek meg szezonális influenzával, a betegek jellemzõen a fiatalabb korosztályból kerülnek ki, hiszen az õ szervezetük nem találkozott még a vírussal. A lakosság túlnyomó többsége már védett a kórokozók ellen, ezért nem fertõzõdik meg minden évben tízmillió ember.
Egy új vírus pont azért lehet veszélyes, mert azzal még egyikünk immunrendszere sem találkozott, ami azonban nem jelenti azt, hogy szervezetünk ne tudna védekezni ellene. Dr. Ócsai megemlítette, hogy halálos áldozatok eddig csak Mexikóban voltak, ahol vélhetõen nem olyan magas a védõoltási hajlandóság, míg például az Egyesült Államokban minden második ember oltatja magát, és enyhe az új influenza lefolyása. Persze még túl kevés az adat ahhoz, hogy bármilyen következtetést le lehessen vonni, és pont ez a probléma: nem az eddig történtek adnak okot az aggodalomra, inkább az információhiány miatt olyan magas a készültség.
A szakember szerint pár héten belül többet tudunk a vírus természetérõl és arról, hogy kell-e járványra számítani.