Stefani Joanne Angelina Germanotta azaz Lady GaGa (New York, 1986. március 20.), egy amerikai énekes, dalszövegíró, zenész. New York Yonkers kerületében született, de Manhattanben nõtt fel., ahol a New York University Mûvészeti Szakára járt. 20 évesen kezdett el dolgozni az Interscope Records-nál mint dalszövegíróként, ahol többek között a Pussycat Dollsnak is ír dalszövegeket. Zenéjére hatással vannak több Glam rock elõadó, mint példásul David Bowie és a Queen. És a 80-as évek popénekesei, mint például Madonna és Michael Jackson.
2007-ban az énekes-dalszerzõ Akon szerzõdtette õt saját lemezkiadójához a Kon Live Distributionhoz, és õ volt bemutatkozó a bemutatkozó albumának egyik producere is. 2008-ban jelent meg Lady GaGa elsõ albuma The Fame. Az albumról addig négy kislemez jelent meg, melyek közül 2, a Just Dance és a Poker Face szinte minden slágerlistát vezetett világszerte. A Just Dance-ért még a 2009-es Grammy díjra is jelölték a Legjobb Dance kislemez kategóriában.