A légkör párolgása már régóta ismert, elõször gyermekkoromban olvastam róla (kb. 40 éve) Ami ebben a cikkben új, az a párolgás mechanizmusa.
A "régi" mechanizmus alapelve egyszerû (bár számítása már korántsem!): bármely gáz egy adott hõmérsékleten egy bizonyos ÁTLAG sebességgel mozgó részecskékbõl áll. Ám az átlagsebességhez (vagy ami ettõl kicsit különbözik: a leggyakoribb részecske-sebességhez) képest VÉLETLENSZERÛEN kisebb vagy nagyobb sebességgel mozgó részecskék is vannak. Az átlagtól minél eltérõbb sebességû részecskéket keresünk, annál kevesebbet fogunk találni, de mindig lesz egy kevés, még 10-szeres átlagsebesség fölött is.
A légkör felsõ rétegében a napsugárzás (fõleg az UV) hatására atomos gázok is elég jó arányban jelen vannak, ezek részecskesebessége átlagban másfélszerese a molekulákénak, ezért a légkör párolgását ezek okozzák leginkább.
Köztük elsõsorban a legkönnyebb részecskék: a HIDROGÉNATOMOK. Ugyanis ezek repkednek a leggyorsabban, így ezeknek lesz nagyságrendekkel nagyobb esélyük a szökési sebesség elérésére.
Ez volt a régi, érthetõ modell.
A jelen cikkben adnak egy másik párolgási mechanizmust. Ám két okból van hiányérzetem:
1.) Nem magyarázzák meg, hogy miért nem a hidrogén párolog inkább.
2.) A cikkbõl SEJTENI LEHET (sajnos, direktben nincs kijelentve) hogy ez valami számítás eredménye. A mérési adatokat hiányolom (ûrszondák, részecskék fajtái, sebessége, sebességek iránya a Föld környezetében).
A téma fontosságát valószínûleg valamennyien érezzük. Nem a Vénusz és a Mars légköre az igazán fontos, hanem a miénk.