Na ez az... a Szent Koronával kapcsolatban alap tétel, hogy nem lehetett ábrázolni... de szűkíthetjük a kört úgy is, hogy egy beavató koronáról beszélünk, amit kizárólag a koronázási szertartáson vettek elő, aztán ment vissza a ládába. A koronaőrökön kívül csak az a pár ember látta közelről, aki részt vett a szertartáson. Na most azok a koronák amiket ő példáknak hoz, mindenre hasonlítanak csak a Szent Koronára nem. Nem is értem, hogy miképpen hozhatja analógiának őket. Az első hiteles leírás a Szent Koronáról Révai Péter koronaőrtől származik, ha jól emlékszem 1613-ból. Ez alapján készített karcolatot egy osztrák (vagy német, nem emlékszem pontosan) mester ami az első olyan ábrázolás volt, ami hitelesnek mondható. Amiket mutogat, azokba belemagyarázni a Szent Koronát csak azért mert angyalok tartják...
Ha eltekintünk attól, hogy a magyarság számára mit jelent a Szent Korona, akkor is egy a világon egyedülálló ötvösművészeti remekműről beszélünk. Ezt királyhoz nem méltónak minősíteni úgy, hogy azokat a figurális zománcképeket még ma is elég kemény munka lenne ilyen minőségben megcsinálni... nem minősítem inkább. Ami tákolás látszik rajta, az mind a hozzápiszkálásból, képcserékből ered, ezt meg lehet köszönni a drágalátos habsburg szomszédainknak.
Amit meg akarnak etetni velünk már régóta, az az, hogy nem lehetett Szent István fején mert a Dukász Mihály később uralkodott, és ott van a Korona hátulján, holott egyértelműen látszik, hogy cserélt kép. Ha nagy nehezen elfogadják ezt az érvelést, akkor jön az, hogy de akkor a pápa küldte, holott tele van olyan jelképekkel, amikhez a katolikusok még csak hozzá sem tudnak büfögni.
Aztán a következő, hogy két részből áll, pedig soha egyetlen ábrázolás, forrás nem utal arra, hogy valaha is külön lett volna, de mindezek tetejébe külön alkalmatlan is lenne a használatra, mert önmagában a pánt értelmezhetetlen, az alsó rész pedig akkora, hogy sok ma élő embernek szerintem a válla is aláférne. (ez nyilván költői túlzás) Mivel ez egy beavató korona, így nem egy adott személy fejére készült, ezért az átlagnál nagyobb, hogy a legnagyobb fejű király buksijára is ráférjen. (Kappa) Erről azt feltételezni, hogy valaha is különálló részként funkcionált...
Sokszor emlegettem már a Pap Gábort... Szent Korona ügyben jelenleg nincs nála alaposabb tudással rendelkező művészettörténész. Én végigültem nem egy előadását a témában, volt egy sorozat (10 x 3 óra) ami A-tól Z-ig taglalta a rendelkezésre álló tényeket, találgatásokat, feltételezéseket. Ha érdekel a Szent Korona, javaslom vele kezd... nem hibátlan, előfordul, hogy meredeknek tűnik amit mond, de a feltételezéseket mindig előre jelzi, nem kezeli tényként őket, a tényeket pedig elég alaposan alátámasztja nem egy irányból.
Ennek a fiatal embernek is ezzel kellett volna kezdenie, és akkor nem mondana olyan butaságokat amiket mond. Ettől függetlenül ha lesz türelmem végig nézem, de a Szent Korona nálam érzékeny téma, így olyan lelkiállapot kell hozzá! :)