Nem állapítottam meg semmit, csak annyit szerettem volna mondani, hogy fontos lenne nagyobb figyelmet szentelni a mongol és kínai forrásoknak, mert a hun nyelvvel kapcsolatban ott lehet keresnivalónk.
te ezt magadtól tetted meg
Ezt hol tettem meg, ne beszélj össze vissza.
Az ázsiai hunok sem voltak egységesek, nem lehet úgy tekinteni rájuk, mint a mai egységes nemzetállamokra. Több kutató is feltételezi, hogy jelen lehettek közöttük olyan népek, amelyekről ma tudjuk, hogy részét képezték a Kárpát-medencét benépesítő sztyeppei népeknek és a honfoglaló magyarságnak.
„Megállapíthatjuk – írja Harmatta –, hogy a korábbi kutatás bizonyára nem egészen helyesen tette fel a hsiung-nu-k nyelvi hovatartozására vonatkozó kérdést. A kérdés ugyanis ma már nem az, hogy milyen nyelvet, hanem, hogy milyen nyelveket beszéltek a 19 törzsből álló hsiung-nu törzsszövetség keretében. Az újabb kutatások alapján az látszik valószínűnek, hogy a hsiung-nu vezértörzsek szaka típusú keleti iráni nyelvet beszéltek, de a hsiung-nu törzsszövetség keretében lehettek már iráni „tokhár”, török és egyéb altaji vagy esetleg paleo-szibériai nyelveket beszélő ethnikai elemek is… amikor a hunok Kazakisztán területéről a Volga vidékére vonultak, törzsszövetségükben már török nyelvet beszélő törzsek is voltak.” Korai temetőik (akár Kína, akár Mongólia területén) etnikai vizsgálata azért elsődleges fontosságú, mert származásukról, illetve ötvöződésükről viszonylag „tiszta” képet csakis ezeken a helyeken kaphatunk. A kínai forrásokból ugyanis – a nyelvészek és történészek nagy erőfeszítései ellenére – még ma is nehéz azonosítani a Nagy Faltól nyugatra megjelenő hsziungnukat („vad”, erőszakos „rab/szolgákat”), mert ezzel az elnevezéssel illettek a kínaiak minden határaikon megjelenő idegen (végső soron barbár és így ellenséges) népet. Mivel a kínai forrásokban leírt jellemzések sok népre ráillettek, ezért a hsziungnuk számos ismeretlen népnek, törzsnek váltak a „leszármazottaivá”, illetve „őseivé”.
A nagyobb antropológiai leletegyüttesek kutatása a türk birodalom tagjainak szétválasztása és egyáltalán meghatározása miatt is kulcsfontosságú. Az 552–742/744 között fennálló türk birodalomnak a tingling (majd tielő) törzsszövetség is tagja volt. Közéjük tartoztak a honfoglalással a Kárpát-medencébe került onogurok (3 kabar törzs), a bolgár törökök, az oguzok (akik feltehetően a kabarok vezető rétegét alkották) és még sokan mások. A honfoglalás idején a Kárpát-medencébe kerülő népek egy része azon kazárok között élt, akik a türkök uralmára törő egyik tingling csoport – az ujgurok – mellől (vagy elől) nyugatra indultak, és 350-ig a kazah sztyepen az Európába vonult hsziungnuk helyét foglalta el. Ők a Fekete-tenger és a Kaukázus előterébe jutottak, és ma azonosítják (valószínűsítik) őket az ogurokkal (onogur-bolgárokkal). Az ogurok, tehát a kínaiaknál tielő néven említett nagy törzsszövetség akkor legnyugatibb, a Kaukázus vidékéig jutott ágával azonosíthatók. A tielők keleti, mongóliai törzscsoportját a kínai források szerint oguz és ujgur törzsek alkották.
Mivel a türk birodalomnak tagjai voltak a honfoglalás előtt a magyarok egy részének az elődei, ezért a bizánci, a görög, az arab, az örmény, a grúz, a szír és a perzsa, majd a későbbi források – Bíborbanszületett Kontantinus 950-ben, Ibn Ruszta 913-ban és Gardézi 1051-ben, majd Georgius Monachus – főleg törököknek emlegetik „a magyarokat”. Öt onogur törzsünket és a három kabar „törzset” török népek alkották; kialakulásukat, összetételüket még nem eléggé ismerjük.