Az eredeti tanulmány koncepciójának kidolgozásakor megfogalmaztunk néhány alapállítást a nyelvtudományból kiindulva:
Ugor alcsoport esetén volt egy hosszabb-rövidebb korszak, amikor még minden ma ugor nyelvet beszélő nép őse egy nyelvet, az ugor alapnyelvet beszélhetett. Ha csak az idők során nem cserélődött ki valamelyik alapnyelvet beszélő közösség teljes(!) népessége, akkor az alapnyelvet beszélő közösség egyes leszármazottainak a biológiai nyomát megtalálhatjuk a mai, utódnyelvet beszélő közösségben is. A populációgenetika erőssége az, hogy megfelelő mintaszám esetén akkor is jó eséllyel találja meg az ugor magcsoport leszármazottait a mai magyarokban, ha annak aránya mondjuk 1% alá süllyedt az évezredek alatt.
Az ugor ősmagyar nyelvnek valahogyan el kellett jutnia a Kárpát-medencébe. Arra voltunk tehát kíváncsiak, hogy a mai magyarok teljes nyelvcserével jutottak a nyelvükhöz, vagy esetleg van olyan demográfiai szál, amire felfűzhető lenne a magyarok nyelvi alapú történelme.
Genetikailag vizsgálható, hogy van-e olyan apai és/vagy anyai ági markercsoport, ami a mai obi-ugorok és a mai magyar nyelvű népességben is megvan, de lehetőség szerint a környező nem-ugor nyelvű népekben (pl. szlávok) kisebb arányban vagy csak sporadikusan fordul elő, kizárandó, hogy a magyar-manysi kapcsolat esetleg egy egymástól független szláv genetikai hatásból következzen.
Nem tudtuk előre, hogy lesz-e ilyen marker, de mivel volt, így meg is találtuk az ugor nyelvészeti alcsoport lehetséges apai ági genetikai párhuzamát. Egészen konkrétan élt kb. 4000 éve egy sikeres ősapa, akinek a mai leszármazottai leginkább a mai magyarokban, manysikban, és nagy valószínűséggel a baskírokban található meg (a hantiktól nincs elegendő adat). Ez az alcsoport egyértelműen alacsony arányban van jelen a mai magyar népességben, ami – modellünk alapján – a magyar nyelv egy domináns elit által való terjesztését valószínűsíti bizonyos korszakokban.link