Tény: az adminokat elítélték. Ahogyan az is nyilvánvaló, hogy nem szeretnének sem börtönbe vonulni, sem fizetni, ha nem muszáj. Ezért adták el a TPB-t. A pénz "nem az övék", hanem egy alapítvány fogja majd kapni (amit nem tudni, hogy kié - valószínûleg az övék).
Tény: többek között azért is állt meg a kalózkodás vádja a bíróságon, mert a szerverek üzemelését fenntartandó, az oldalon mindenféle hirdetéseket helyeztek el. Így folyt be a pénz, amit saját bevallásuk szerint mind egy fillérig az oldal üzemelése emésztett fel, tehát õk nem kerestek rajta. Megtehették volna, hogy adományt gyûjtenek, ami manapság nagy divat független weboldalaknál, és akkor nem lehet rájuk sütni a kalózkodás bélyegét. A dilemma viszont ott kezdõdik, hogy míg a reklámbevétel biztos, addig az adomány nem. Tehát adománygyûjtés esetében elõfordulhatott volna, hogy be kell zárni az oldalt, mert nincs mibõl fenntartani.
Most viszont a Global Gaming Factory felvásárolja, és azt tervezi, hogy fizetõssé teszi az oldalt, azért, hogy részben betömje vele a szerzõi jogvédõk pofáját, részben, hogy kaszáljon rajta. Két legyet akarnak ütni egy csapásra (sõt hármat, mert az eredeti oldalt is sikerült ellehetetleníteni és ez volt az egyik nagy cél); kérdés viszont, hogy ki fog fizetni a torrentért, ami annak köszönheti a hallatlanul nagy népszerûségét, hogy ingyenes. Nagy a gyanúm, ha fizetni kell érte, nem lesz népszerûbb a ma létezõ (és vegetáló) legális fizetõs letöltõhelyeknél, amelyek - akárhogy is verik a mellüket - forgalma a torrenthez képest elenyészõ.
És most lehet köpködni, hogy "fúj, mocskos potyázók...", meg "tipikus magyar mentalitás nem fizetni, csak élvezni az ingyé' cuccot" - mintha ez nem így lenne a világon mindenütt és a természetben. Ha tetszik, ha nem, a torrent azért népszerû, mert ingyen van. Ha fizetõssé teszik, megdöglik, és lesz helyette valami új, más ingyenes megoldás. A TPB meg a jelenlegi koncepcióval és üzletpolitikával már eleve halva született ötlet. Vége van. Ennyi volt, szép volt, de nincs tovább. R.I.P. †