A pánikbetegek is dokitól dokiig járnak, míg valamelyik ki nem böfögi, hogy õk pánikbetegek. Innentõl van egy ritka, de jól csengõ betegségük, amellyel szép betegkarriert futhatnak be, és számtalan gyóygszert is beszednek rá, amire valójában nincs is szükségük. Ez is fiatal felnõttkorban indul, és ez is normálisan jelentkezõ testi tüneteket értékel túl (meglehet, a tünettõl való félelem váltja ki a tünetek "elmérgesedését", végsõ soron magát a valós tüneteket).
Szóval úgy tûnik, a legtöbb ponton ráillik a hypochondria a pánikbetegségre - csupán a pánikbeteg annyira megretten a tünet jelentkezésétõl, annyira belelovallja magát magába a jelenségbe, hogy a közben jelentkezõ félelem következtében valós testi tüneteket produkál.
Ahogy olvastam, maguk a tünetek általában visszavezethetõk a gyors szívverésre, a légszomjra, a remegésre-reszketésre. Márpedig ezen tünetek egyértelmûen a mély félelem során is megjelenõ testi változások. Aki nagyon megijed valamitõl, szapora lesz a szívverése, kiveri az izzadtság, felgyorsul a légzése, az adrenalintól remegés jön rá, kipirul. A pánikbetegnek megmondják, hogy õ pánikbeteg, és ezek a tünetei: amikor szerencsétlen úgy érzi, hogy a szíve hirtelen gyorsabban kezd verni (pedig lehet, hogy a valóságban még nincs is úgy), elkezd rettegni az újabb rohamtól (no így már igen), vagyis az önmagát generáló rettegésbõl fakadóan pedig már valós tüneteket produkál.