Szeretnék én is hozzászólni, mert egyeseket nem igazán értek. Sajnos még nem tudtam idõt szakítani arra, hogy átolvassam ezt a két "történelem"(??)könyvet. Általánosságban jegyezném meg.
Baj-e az, hogy gyermekeinket már ideje korán nemzeti öntudatra neveljük?
Nem, sõt! Születésétõl fogva kell megtanítani arra, hogy büszke legyen hazájára, magyarságára és ebbõl képes legyen építkezni. Nagyon fontos. Tulajdonképpen nem is tanítgatni kell erre, hanem csak megmutatni, hogy mire lehet büszke (mire nem, pro és kontra -> ebbõl tanul az ember). Mindezzel csak azt szerettem volna elmondani, hogy én saját magamat igen is nacionalistának tartom. Itt jegyezném meg, hogy Willenbrockal egyáltalán nem értek egyet. A nacionalizmust fontosnak és egészséges dolognak tartom, egyáltalán nem zárja ki az általa is említett értékeket (akinél van hely elfér egymás mellett).
Itt térjünk most rá arra, hogy az említett könyvek ebbõl a szempontból megfelelõek-e? Kinek mi az elvárása azzal a könyvel szemben, amit majd a gyerekeink fognak forgatni?
Elmondanám az enyémet. Nyugodtan megegyezhetünk abban, hogy ne ugyanabból a könyvbõl tanuljanak az ötödikesek és az egyetemisták. A kisebbeket nyugodtan lehet meséken keresztül is oktatni csak azt ne nevezzük történelemkönyvnek, mert megtévesztõ. Történelemkönyvnél én elvárom, hogy legyen tárgyilagos és ne rugaszkodjon el túlságosan (kiskapu, de értjük mirõl van szó ) a valóságtól. Ötödikeseknek is lehet történelemkönyvet szerkeszteni. Kicsit mesélõsebben, kicsit kiszínezve, de ragaszkodjon a tényekhez.(Biológia tantárggyal ezt pl. fantasztikusan meg lehet oldani.)
Lényeg: A magyarkodás (hülye szó) oltárán ne áldozzuk fel a valós történelmünket, mert az önmagában enélkül is szép és csodálatos!