Köszönöm sok új témakört. A környezet és a gének egymásra hatása témájában eddig csak a Baldwin effektusról hallottam. A környezet, viselkedés, genetika közti kapcsolat egy sajátos, elsõ hallásra különös megnyilvánulása. Úgy tudom, ez a hatás segít megérteni, hogy hogyan is képes a vak, szûklátókörûen ööszegzõdõ evolúció ,,megmászni'' olyan magasságokat is, amikrõl nem is képzelnénk. Szóval ,,szelídebb, lankás dombokat'' varázsol a genetikai terepasztalra ott is, ahol egyébként tûszerûen kiugró magányos csúcsokat várnánk.
Miért épít várat a hód? Hogyan lehet ilyen komplex viselkedésminta genetikailag kódolva? Hogyan alakulhatott ki ez fokozatosan? Hiszen ha a várépítés genetikai behuzalozottságának akár csak egyetlen eleme is hiányzik, a vár nem lesz kész. Ebbõl azt hihetnénk, hogy a vak evolúció képtelen ilyet kialakítani, intelligens tervezés kell hozzá.
Ha viszont feltételezzük, hogy a hód tanulni is képes a várépítést, meg véletlenszerûen fel is fedezhetiti, és a genetikai behuzalozottság pedig egyszerûen csak rásegít arra, hogy gyorsabban megtanulja/felfedezze a várépítést, akkor már elképzelhetõ, hogy ilyen bonyolult viselkedések genetikai behuzalozottsága is kialakulhat fokozatos, vak, szûklátókörû, összegzõdõ evolúcióval.
Úgy lehet leképzelni, hogy a folyamat legelején még csak tanulás meg próbálgatás meg szerencse van, genetikai rásegítés nélkül, de a hód fajfeljõdése során fokról fokra egyre több viselkedéselem került át a behuzalozott tartományba, végül pedig az egész viselkedés behuzalozottá vált. Minden egyes részlépés szûk, rövidlátó értelemben is elõnyös volt, mert az elején teljesen a vakszerencsének volt kiszolgáltatva az egyes egyed (próbálkozás, tanulás), a folyamat végén pedig genetikai garanciát kapott, és a vakszerencsének már nincs szerepe. Így sejteni lehet, hogyan mászhatta meg a genetikai terepasztal immár lankásnak képzelt dombját a hód a fajfejlõdés során.
A nyelv, modell, struktúra funkció ezek témája szintén szerteágazó, még akkor is, ha csak a matematika logika témakörére szorítkoznánk is. Szinte minden fontosabb metamatematikai tétel épít ezekre.
Az eredeti kérdés: miért is jó, hogy ilyen bonyolult, elve megfoghatatlanul szerteágazó témakört választottak kisebb részproblémák helyett. Nem tudom, mi lenne a jó tudománypolitika. Egyelõre úgy képzelem, hogy ha a tudósok azzal foglalkoznak, amivel akarnak, szóval ami amúgy is érdekli õket, akkor legalábbis hosszú távon éppen a maximális mérvû elõrehaladást érjük el (a látszólag távol esõ, gyakorlati területeken is). Ez persze paradoxonként hangzik.
Én azt remélem, hogy a valahogy a természet egyelõre részben ismeretlen belsõ összefüggés-hálózata épp olyan szerkezetû, hogy a ,,liberális'' tudománypolitikák hatékonyabban göngyölítik fel õket, mint a ,,megtervezettebb'' finanszírozási rendszerek. Úgyis mindig nyílnak meg ott is új kapcsolatok, összefüggések, ahol épp nem várnánk. Valamiért a természet ilyen. De ezt nem tudom bizonyítani, csak egyelõre így képzelem.