Akkor legalább azt döntsd el, hogy az egyházban hiszel, vagy a Bibliában.
Nem is jártam soha templomba, elég kevés jót hallottam a papok sajátos szemléletérõl. Az meg a legkevésbé sem érdekel, hogy bizonyos egyházak, papo hogyan értelmeznek különbözõ kifejezéseket, elég okosak vagyunk ahhoz, hogy értelmezzük õket magunknak. A római katolikusok tanításaival meg eddig is tisztában voltam, ahogy azzal is, hogy hogyan félemlítik meg, zavarják össze kicsi, mindenre fogékony korban a gyerekeket nagy szavakkal és fenyegetõzésekkel.
Azzal meg, hogy keresztény világrészen élünk én nem tudok mit kezdeni. Nem igazán jó, ha a világnézeted / gondolkodásmódodat a földrajzi elhelyezkedésed határozza meg. Butaság azt gondolni, hogy csak abban hihetsz, amiben a környezetedben élõ emberek elég nagy száma hisz. Birkacsorda effektus.
"az általános vallás szerint értelmeztem. És aszerint a Ne paráználkodj azt jelenti; Csak fajfenntartási céllal szexelj."
AZ általános vallás? van olyan? Valamint maga a vallás nem értelmezi sehogy, az adott vallási felekezethez tartozó papok között viszont lehet, hogy sokan így értelmezik. A kettõ dolog eléggé különbözik.
Az adott törvények/parancsok/tanítások esetében nem árt feltenni azt a kérdést, hogy miért van ez így, mi lesz akkor, ha, és kinek, miért jó ez. Ha ennek fényében vizsgálod a dolgokat, máris kizárhatsz mindenféle szélsõséget. De kérdezzük meg, hogy mi errõl a véleménye Jézusnak. :D