Nem akar a pasi suttyomban pornót nézni! A Nõ az, aki rákényszeríti, általában... Mármint, a sunyiságra.
4-5 éve bevezették hozzám is a pornócsatornát. Sokszor este kapcsolgattam, és ha láttam ott valami érdekeset, megálltam, ha a távkapcsoló épp nálam volt. 10 nõbõl kilenc(egész kilenc) AZONNAL jön azzal, hogy fújj, de undorító... blabla. Pedig isten látja lelkem, egy egészséges kapcsolatban nem is vagyok rá IGAZÁN kíváncsi, csak épp megragadta a figyelmem valami, egy érdekes bimbó, egy gusztusos mosoly, vagy valami hasonló. 1 perc, és továbbkapcsolok. Mert igazán nem izgat a dolog.
De ha a párom mellettem ül, ezt sem tehetem meg, mert disznó vagyok.
Vagy nem fordulhatok egy nõ után a partnerem mellett, mert akkor már biztos meg is kívántam. Pedig nem. Csak gusztusos, szép darabnak látom, ugyan úgy mint egy festményt a múzeumban. Azt sem akarom feltétlen hazavinni, pláne, ha nincs is hova felakasztani... Persze, ha ezen a téren nincs minden rendben otthon... De az másik téma.
Másik része a felvetésednek. Mostanság én magam is a házivideókat kultiválom elsõsorban, és látom, hogy ott is egyre inkább az kerül elõtérbe, amit mondasz. Korpáson kapom a lányt, aztán, (már bocsánat de ezt másként nem lehet leírni) az arcára verem. Na ez egy pornófilmben elmegy, de aki otthon ezt így csinálja, no, az nem én vagyok. Nem azzal van gond, hogy a hátsóbejáraton megy be, (ha ez mindkét félnek jól esik, és ésszel csinálják, mind mennyiségi, mind minõségi szempontból) az sem baj, hogy a kedvesem arcára "végzek", hiszen szeretem, nem megalázni akarom vele, hanem érezni, hogy teljesen elfogad. (Eleve ezt a köpködõs dolgot sem értem a nõknél. Én sose vittem zsebkendõt, ha "lementem egy nyaláb fáért" és sose köptem ki a partnerem nedveit. Az is Õ. Mert hiába Nõ az illetõ, nem csak a pasik váladékoznak, legalábbis, ha jól csinálja az ember) Viszont, még életemben nem használtam a kezem, ha a partnerem is ott volt... Az már megalázás, ha "ráverem".
Az én meglátásom az, hogy a szexben mindent szabad, ami mindkét félnek jó. És azzal a kapcsolattal bajok vannak, ahol a gondolatokat, pillantásokat is felügyelni akarják. Engem nem zavar, ha a partnerem megnéz egy férfi-felsõtestet, vagy feneket, esetleg pornót akar nézni. Tegye nyugodtan, akár elõttem is. Megbízom benne annyira, hogy tudjam; azért mert (ne adj isten) megkíván egy izmos popsit, este úgy is az enyém után fog nyúlni, mert tudja, hogy megadom neki azt, amit akar... Ha pedig egy pillantás mellékvágányra viszi, azaz megcsal, akkor a kapcsolat semmit nem ért, nem érdemes bánkódni miatta.... Azzal, hogy a pillantásait, gondolatait börtönbe zártad, maximum elodázható a pillanat, de elõbb-utóbb eljön.