Nem kétlem, hogy azt írod le, amit láttál, de engedd meg, hogy megjegyezzem: mindez csak apró töredéke a teljes képnek. Az, hogy én egyik veterán modelltõl sem hallottam ilyesmirõl, nem jelenti, azt, hogy nem is létezik, de erõsen a "nem jellemzõ" kategóriába helyezi az általad mondottakat. Vannak felszopólányok, így lehetnek "felnyalófiúk" is, de mondjuk ez a produkciók 1%-ánál van jelent (bár õszintén szólva mindent egybevetve inkább 1 ezrelékre tippelnék).
Olyan emberek között dolgoztam, akik 20 éve kezdték, bejárták a világot, dolgoztak mindenkivel, aki számít, és producerként az így szerzett tapasztalatokat hasznosították. Sok sztorit hallottam sok embertõl, emellett a mindennapi munka során közvetlenül is átéltem az egészet - persze ennek az iparnak is sok oldala van, és hogy az amcsik manapság mit és hogyan csinálnak, arra nincs rálátásom. Euro-pornó témában viszont otthon vagyok, még ha nem is ez az elsõdleges témám, mint sokaknak, akik érintettek.
Woodmanrõl meg fölösleges vitatkozni, de ne légy olyan naív, hogy azt hiszed, a törvénykönyvet olvasgatja forgatás elõtt. Amit említettem, az csak a jéghegy csúcsa, én magam sem akarok tudni arról, amit a kamerák nem örökítenek meg. Láttam épp elég olyan akciót, ami normális értékrend szerint "szexuális erõszak"-nak nevezhetõ, de a pornó keretei között elfogadható, még akkor is ha vérrel és könnyekkel jár (elsõ munkanapomon volt szerencsém "sokkot" kapni).
Rohadt beteg világ ez, nagyon vigyázni kell, meddig akar belemerülni az ember. Pszichésen edzettnek kell lenni, az tuti.