A Battlestar Galactica-ban például nagyon tetszett a valódi 3D-s környezet megjelenítése. Emlékeztetõül: amikor a tárgyaláshoz megérkezik a hajó, a semleges peremvidéken lévõ állomásra, az emberek követével, és a dokkoláskor ráfordul a dokkolóra.
Egen, az a nyitójelenet eszméletlenül jól sikerült, nagy szívfájdalmam, hogy hozzá hasonlóak nem nagyon voltak késõbb a sorozatban...
Vagy az atombombák emlegetése - nem holmi fézer, plazma és ionágyú stb.
Igen, ez a másik pozitívuma, hogy e téren sem akar túl futurisztikus lenni.
Számos [legfõképp ugye a korai években készült epizódok, filmek esetében] jelenetnél mosolygunk kicsit, de ugyanakkor, beleélve már egészen hihetõvé válhat az, hogy egy Klingon Héja álcázni képes magát, vagy hogy egy Romulán Drone-t millió kilométerekrõl (több tucat fényévrõl) lehet agyhullámokkal vezérelni...
Nos ez az, ahol már nehéz elvonatkoztatni a valós ismereteinktõl. Ahogy lent is leírtam, egy ûrhajó külsõ burkolatát nem csak optikailag kell láthatattlanná tenni valamilyen módon (nevezzük fényhajlításnak), de azt is meg kell oldani, hogy a hõmérséklete ne legyen kiugró. A James Webb ûrteleszkóp például olyan érzékeny lesz, hogy egy ezred (kelvin) foknyi különbséget megláthat. Ennyire közel kellene lennie a hajó felszíni hõmérsékletének a "háttérben" lévõ világûrnek, esetleg égitesteknek hõmérsékletéhez.
A fényévekrõl gondolatirányított drón pedig pláne nehezen elképzelhetõ, hiszen alapból FTL kommunikációt feltételez.