Az elsõ lépés mindenképpen az, hogy a közeli naprendszerekbe hatalmas (már csak a szükséges rendszerek miatt is) robotszondákat küldünk, amelyek felderítik a naprendszer bolygóit, lehetõleg automatikusan. Az információk alapján már el lehet dönteni, hogy egyáltalán van-e értelme oda embert küldeni, és ha van, akkor mely bolygók lennének a lehetséges célpontjai a kolonizációnak.
A második körben jön az, hogy szükség van olyan ûrhajókra, amelyek képesek a kolónia számára szükséges anyagokat, berendezéseket és persze embereket eljuttatni oda. Sok, nagyon sok terv született csillagközi ûrhajók számára, de az elsöprõ többségük persze olyan technológiát igényel, ami még csak elképzelés szintjén létezik, és senkinek sincs még sejtelme, hogy pontosan miként és hogyan lehetne ezeket megépíteni. A legideálisabb megoldás az anyag-antianyag meghajtás tûnne, amelynél a tolóerõt fotonok adnák, ezek ugye a legnagyobb kiáramlási sebességgel bírnak, de annyi technikai probléma megoldása kellene hozzá, amit felsorolni is nehéz (jelenleg iszonyatos energiabefektetés árán tudunk néhány anti-protont létrehozni, tárolni tartósan még nem vagyunk képesek, stb.).
Ha nem akarunk várni a bizonytalan technológiai áttörésekre, akkor is van megoldás, Robert Zubrin Nukleáris-sós Vízhajtómûvel (Nuclear Salt Water Engine). Félelmetes már a neve is, nem? :)
Itt lehet bõvebben olvasni róla. Gyakorlatilag arról van szó, hogy urán-235 (vagy plutónium-239) és víz 2%-os oldatát tároljuk egy olyan tartályban, amelyek neutronelnyelõkkel vannak tele, az üzemanyagot az "égõtérbe" juttatjuk, ahol a kritikus szintet elérve beindul a láncreakció, és felhevíti a vizet, az így keletkezett "égéstermék" pedig a hajtómû fúvókáján távozik. Ennek a hajtómûvek az elõnye, hogy iszonyatosan egyszerû, a mai technológiával is megvalósítható, és hatalmas tolóerõt képes nagy kiáramlási sebesség mellett biztosítani. Ha az oldatban lévõ U-235 90%-os dúsítású (ez nukleáris fegyver szintû), és a hajó tömegindexe 10-es (vagyis ha mondjuk 10.000 tonnás a hajó, akkor 1.000 tonna az ûrhajó tömege a hasznos teherrel együtt, és 9.000 tonna az üzemanyag tömege), akkor a DeltaV (relatív sebesség) a fénysebesség 3,63%-át is elérheti, ami ideális esetben cirka 130 éves Alpha Centauri-ig tartó utat takar.
Egy csaknem 400 tonnás, fúziós hajtómûvel rendelkezõ robotszonda program, a "Project Longshot" ismeretetése erre olvasható. Ez a szonda fénysebesség 4,5%-át érné el, az úgy cirka 100 évig tartana (plusz persze további 4,39 év, amíg visszaérkezik az általa sugárzott rádiójel). Ez a program amúgy 1987-ben született, de sose kapott anyagi támogatást, csak mint érdekesség maradt fent.
Ilyen meghajtás esetén persze generációs vagy alvó hajókról beszélhetünk. Az elsõ esetén a célpontot csak az induló személyzet unokái érnék el, az utóbbi esetében pedig valamiféle mélyalvásban lenne a személyzet, hogy elkerüljék az öregedést.